Az igazi elengedés arról szól, hogy tudatában vagyunk egy érzésnek, hagyjuk feljönni, vele maradunk, és hagyjuk, hadd fussa köreit anélkül, hogy meg akarnánk változtatni, vagy bármit is tennénk vele.

Ez egyszerűen azt jelenti, hogy hagyjuk az érzést lenni, és a mögötte meghúzódó energia kieresztésére összpontosítunk.

1. lépésben engedjük meg magunknak, hogy érzelmeink legyenek, anélkül hogy ellenállnánk nekik, rázúdítanánk valakire, félnénk tőlük, helytelenítenénk őket, vagy moralizálnánk őket velük kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy félretesszük ítéleteinket, és észrevesszük, hogy CSUPÁN egy érzéssel van dolgunk.

A módszer arról szól, hogy az érzéssel maradunk, és az összes módosításra tett bárminemű erőfeszítést feladjuk. Engedjük el, hogy ellen akarunk állni az érzésnek.

AZ ELLENÁLLÁS AZ, AMI FENNTARTJA AZ ÉRZÉST. Amikor feladjuk az ellenállást vagy az érzés megváltoztatására tett kísérletet, akkor az áthajlik a következő érzésbe, amit már egy könnyebb érzet kísér. Az az érzés, amelynek nem állunk ellen, semmivé lesz, amint szertefoszlik mögüle az energia.

Amikor nekilátunk ennek a munkának, észre fogjuk venni, hogy félünk, bűntudatunk van amiatt, hogy egyáltalán vannak érzelmeink; általánosan létezik egy ellenállás az érzésekkel szemben.

Az érzelmeket könnyebb a felszínre engedni, ha elengedjük az arra adott reakciónkat, hogy egyáltalán vannak érzelmeink. Ennek legjobb példája a félelemtől való félelem. Először engedjük el az érzéssel kapcsolatos félelmet és bűntudatot, ezután merüljünk bele magába az érzésbe.

Amikor elengedünk, hagyjuk figyelmen kívül a gondolatainkat. Magára az érzésre összpontosítsunk, ne a gondolatokra. A gondolatok végeláthatatlanok, saját magukat támasztják alá, és csupán további gondolatokat szülnek. A gondolatok csak az elme racionalizálásai, amelyekkel megpróbálja megmagyarázni az érzések jelenlétét. Egy érzés valódi oka viszont az érzés mögött felgyülemlett nyomás, amely adott pillanatban felbukkanásra kényszeríti az érzést. A gondolatok és a külső események csak kifogások, az elme kitalációi.

Ahogy egyre inkább gyakorlottabbá válunk az elengedésben, észre fogjuk venni, hogy az összes rossz érzés a túléléshez köthető alapvető félelmünkkel kapcsolatos, és hogy az összes érzés pusztán túlélőprogram, melyet az elme szükségesnek vél.

Az elengedés technikája progresszívan visszafejti a progranokat. E folyamaton keresztül az érzések mögött meghúzódó indíték egyre inkább nyilvánvalóbbá válik.

A megadás azt jelenti, hogy nincsenek erős érzéseink egy adott dologgal kapcsolatban: ha valami megtörténik, rendben van, és az is, ha nem. Amikor szabadok vagyunk, elengedtük kötődéseinket.

Élvezhetünk valamit, azonban a boldogságunkhoz nincsen rá szükségünk. Egyre csökken a függés bármitől és bárkitől önmagunkon kívül. Ez az alapelv éppúgy összecseng Buddha alapvető tanításával, miszerint kerüljük a kötődést a világi jelenségekhez, mint Jézus Krisztuséval: “A világban lenni, de nem a világé lenni. ”

Olykor feladunk egy érzést, de azt vesszük észre, hogy visszatér vagy tovább folytatódik. Ez azért lehet, mert egyéb dolgok is maradtak még, amelyeket át kell adni.

Egész életünkben elfojtottuk ezeket az érzelmeket, így elég rengeteg elnyomott energiának lehet szüksége arra, hogy feljöjjön, és tudomásul vegyük. Amikor a megadás bekövetkezik, azonnal könnyebb és örömtelibb érzés áraszt el bennünket, amely szinte már mámorító.

Szüntelen elengedéssel módunk van arra, hogy a szabadság állapotában maradjunk. Az érzések jöhetnek, mehetnek, míg végül ráébredünk, hogy nem az érzelmeink vagyunk, a valódi Én pusztán tanúja ezeknek. Abbahagyjuk a velük való azonosulást.

Az Én, amely megfigyel, és tudatában van annak, ami történik, egyfolytában ugyanaz marad. Egyre ráébredünk a változatlan tanú tudatára, és elkezdünk azonosulni ezzel a tudatszinttel. Fokozatosan mindinkább tanúvá leszünk ahelyett, hogy a jelenség megtapasztalóinak tekintenénk magunkat. Közelebb és közelebb kerülünk a valódi Énhez, és kezdjük érteni, hogy egész eddig becsaptak érzelmeink: úgy hittük, az érzelmeink áldozatai vagyunk.

Immáron belátjuk, hogy azok nem a rólunk szóló igazságot tükrözik, csak az ego kreálta programok gyűjteménye, amelyről az elme tévedésből azt hitte, szükséges a túléléshez.

Az elengedés eredményei meghökkentően gyorsak és finoman szőttek, a hatásai azonban igen erőteljesek. Sokszor előfordul, hogy elengedünk valamit, mégis azt hisszük, nem jártunk sikerrel. A barátaink lesznek azok, akik ebben a helyzetben a változás tudatára ébresztenek bennünket. E jelenség egyik oka az, hogy amikor valamit teljes mértékben feladtunk, az eltűnik a tudatból. Mivel most már nem gondolunk rá, nem vesszük észre, hogy tovatűnt. Gyakori jelenség ez azoknál, akiknek a tudatszintje emelkedik. Nem vagyunk tudatában mindannak a szénmennyiségnek, amit már ellapátoltunk; egyfolytában arra az egylapátnyira tekintünk, amivel épp dolgozunk. Nem vagyunk tisztában azzal, mennyi fogyott a kupacból. Gyakran a barátok és a családtagok az elsők, akik észreveszik.

A folyamat nyomonkövetésének érdekében sokan táblázatot vezetnek sikereikről. Ez segít felülkerekedni az ellenálláson, ami általában az “Ez nem működik! ” formáját ölti magára. Azok körében, akik óriási sikereket értek el, gyakori, hogy azt mondják: “Ez most nem működik! ” Időnként emlékeztetni kell magunkat, milyenek voltunk, mielőtt nekifogtunk ennek a munkának.

– Dr. David R. Hawkins
(Elengedés – Az önátadás útja c. könyv)




Share on pinterest
Pinterest
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn