Élt egyszer egy öreg zen mester, aki nemcsak a meditációban, hanem a harcokban is jeleskedett. Már idős volt, de mégis le tudta győzni a kihívóit. Híre elterjedt messzi földön és rengeteg tanítvány jött hozzá.

Egy nap egy kételyes hírű, dölyfös, fiatal, erős harcos érkezett a mester falujába és azzal kérkedett, hogy Ő majd legyőzi az öreg zen mestert. A fiatal harcos általában megvárta, hogy az ellenfele tegye meg az 1. lépést és megfigyelte támadója harcmodorát, gyengeségeit és aztán kegyetlenül kihasználva ellenfele gyenge pontját villámgyorsan lecsapott. Eddig minden párviadalból győztesen került ki.

Az öreg mester elfogadta a kihívást a harcra. Ott álltak egymással szemben és a fiatal harcos sértéseket és gúnyolódásokat vágott az öreg mester fejéhez. A zen mester csupán állt csendesen és tekintetét a gőgös harcosra szegezte szelíden. Amikor a fiatal látta, hogy sértegetéssel nem ér el semmit köpködni kezdett, ezután pedig átkozódni. Az öreg bölcs meg sem moccant csupán állt türelmesen. Órák teltek el így. Végül a harcos semmi újat nem tudott kitalálni és megsemmisülten állt a zen mester előtt. Érezte, hogy alul maradt és elismerte a vereséget.

A „harc” végezetével a tanítványai körbevették az öreg mestert és így kérdezték? – Mester, hogy tudta elviselni ezt a rengeteg gúnyt, sértegetést és átkozódást? Erre a Mester így felelt: Ha valaki ajándékot hoz, amit nem fogadok el, vajon kié marad az ajándék?

filatropikum




Share on pinterest
Pinterest
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn