15 jel, hogy te már spirituálisan érett nő vagy

spiritualis-no

1. Egy spirituálisan érett nő pontosan tudja, hogy önmaga szeretete annyira fontos, mint a a többiek iránti szeretet, ugyanakkor tisztában van az egészséges önszeretet fogalmával, szem előtt tartva saját maga szükségleteit.

2. Tisztában van azzal, hogy egyik vallás sem jobb a másiknál és megértéssel fordul a többiek irányában, még akkor is, ha ő már elköteleződött. Tudja, hogy nem egy adott személy vallása a mérvadó, hanem sokkal inkább a jellembeli tulajdonságai, mint amilyen a jóság, a megbocsátás, a szeret és a nagylelkűség.
3. Mély szeretet és hálát érez minden és mindenki iránt, és minden napot ajándékként és áldásként képes megélni.

4. Engedi magát sodorni az élet forgatagában és nem ellenkezik, elfogadja és magához öleli mindazt, amit az élet ad számára, a nélkül, hogy ellenkezne.
5. Mindazonáltal, felismeri, ha téves útra tér, ami már nem szolgálja a spirituális fejlődését, és tesz annak érdekében, hogy változtasson ezen a helyzeten.

6. Képes elfogadni önmagát és másokat, úgy ahogy vannak, anélkül, hogy bírálná őket. Megért elsősorban másokat, és átérzi a többiek fájdalmát, bizonytalanságát és választását.
7. Bár tudatában van a hétköznapok gondjainak, mégis helyén tudja kezelni azokat kellő nyugalommal és türelemmel.

8. Ha bántották is, szeretettel tud gondolni az adott személyre, és bár nem ért egyet vele, meg tud bocsátani, és tovább tud lépni.
9. Nem érzi folyton szükségét annak, hogy igaza legyen, hogy meggyőzzön valakit a saját igazáról, hogy beleálljon a felmerülő konfliktusokba, és hogy hangot adjon saját nézőpontjának.

10. Tisztában van azzal, hogy ha valaki támadja vagy megsérti őt, anélkül, hogy okot szolgáltatott volna rá, akkor tulajdonképpen az illető személy, a saját sérelmeit, frusztrációit vetíti ki rá, melyeket ő maga nem képes megoldani.
11. Tudja, hogy mindenki saját egyéniséggel rendelkezik, ennél fogva mindenki számára más és más jelenti az örömöt.

12. Soha nem irigy mások megvalósításaira, hanem csodálja és értékeli azokat, hiszen tudja, hogy mögöttük sok munka áll.
13. Elfogadja a világot olyannak, amilyen, és tudja, hogy senki nem tulajdonosa az örök érvényű igazságnak.

14. Nem él rendszeres versengésben másokkal, inkább bízik az együttműködésben.
15. Tudatában van annak, hogy a tanulás életünk végéig tart, és tudja, hogy még rengeteget kell neki is tanulnia.

filantropikum




Share on pinterest
Pinterest
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn