Az élet különös, gyakran fordulatokkal van tele, egyik nap úgy érezhetjük, hogy mi vagyunk a világ legboldogabb emberei, másnap pedig képes összedőlni minden, úgy hogy vétettünk nagy hibát.
Sokan a pénzt hajszolják, és mikor már nagyjából eljutottak arra a szintre, hogy már eleget keresnek, akkor hirtelen megvilágosodnak, hogy mindeddig csupán az anyagiak körül forgott az életük, az álmaikkal pedig egyáltalán nem foglalkoztak.
1. Azt hisszük az álmok kergetése hiábavaló
Pedig nem az, igenis van lehetőségünk arra, hogy amit igazán akarunk, azt meg lehet valósítani. Vegyünk példát a környezetünkből. Ha van olyan ember, ismerős, aki azt az életet éli, amit szeretne, figyeljük meg hogy miként csinálja, vagy, hogy hogyan valósította meg. Nem kell kifogásokat keresni, hogy igen mert ő tehetséges, jobb ebben vagy abban, a szándékot kell ellesni tőle, és erőt meríteni, hogy mi is képesek leszünk változtatni.
2. Ha mástól várjuk a megoldást
Nem tanácsos megkérdezni a munkatársunkat, vagy olyan személyeket, akik nem is ismernek igazán, hogy mondják már el nekünk, hogyan éljünk szabadon. Az engedélyt magunknak kell megadni, hiszen senki sem tudhatja, hogy mit érzünk, hogyan akarunk boldogak lenni.
3. Ha félünk a nem kitaposott útvonalon elindulni
Ez pedig sokszor előfordul, ha azt akarjuk tenni, amit a szívünk diktál. Könnyebb beállni a sorba és azt cselekedni, mint a többség, de ez csupán egy ideig nyújthat biztonságérzetet, idővel akár meg is betegíthet, ha azt tesszük, amihez semmi kedvünk. El kell indulni a saját utunkon, egyedül, hogy megtaláljuk azokat a lehetőségeket, amelyekkel megvalósíthatjuk álmainkat. Ha rázós is lesz ez az út, megéri megpróbálni, hiszen a tettvágy átsegít a nehézségeken.
4. Ha nem bízunk eléggé magunkban
Van úgy, hogy konkrétan tudjuk, mi lenne az a munka, foglalkozás, egyáltalán az az életmód, amely boldoggá tenne, de mégsem bízunk eléggé magunkban, hiszen nem vagyunk eléggé okosak, felkészültek, kitartóak. Készítsünk tervet, hogy rövidtávon milyen apró sikert, kis lépéseket tudunk ezután elérni, ami közelebb visz ahhoz, amit igazán akarunk az életben csinálni
filantropikum