7 rejtélyes igazság Istenről, amit a bibliából kivágtak. Ismerd meg az igazi Teremtőt

isteni-kez

Az imádkozáson kívül tulajdonképpen nincs más útja, hogy kapcsolatba kerüljünk Istennel, hogy gondoljunk rá. Isten nem más, mint egy Lélek, és ha tisztelni szeretnénk Istent, tisztelnünk kell előbb a Lelket. Csupán így érthetjük meg a Teremtő lelki üzenetét.

Most Isten 7 rejtett aspektusáról lesz szó, ami segít abban, hogy jobban megértsük a Teremtőt! Fontos megemlíteni azt, hogy nem szabad egy külső figurát túlértékelni, az egekig magasztalni. Isten bennünk van, mi is Ő vagyunk.

1. Isten egyenlő az Élettel
Isten az életünk része. Isten bennünk van, ha sikeressé válunk, ha kudarc ér bennünket, ha boldogok vagyunk, vagy csalódunk. Azzal, hogy élünk, Isten bennünk van, hiszen képesek vagyunk segíteni másoknak, meggyógyítani embereket, állatokat, növényeket. Ha boldogok vagyunk, akkor a bennünk rejlő Isten is boldog, és így egy egészen más dimenzióba kerülünk.

2. Isten egyenlő az Igazsággal
Isten a megmásíthatatlan, megkérdőjelezhetetlen Igazság. Ismerd meg az igazságot, és felszabadulsz. Isten egyfolytában az igazat mondja nekünk, így ha legközelebb valaki át akar verni, csupán gondoljunk Istenre, és minden kiderül. Az isteni igazság révén olyan emberekkel kerülhetünk kapcsolatba, akik a javunkat akarják.

3. Isten egyenlő a Szeretettel
Nincs annál hatalmasabb Szeretet, mint az, ha szeretjük és elfogadjuk magunkat. Ebben az esetben elfogadjuk Istent is, így nem fordulhat elő olyan helyzet, amire a Szeretet ne jelentene megoldást. Ahol van szeretet, megértés, ott mindent el lehet érni, intézni. Ha imádjuk a bennünk rejlő Istent, akkor bármit képesek vagyunk megoldani, meggyógyítani. Ha képesek vagyunk másokban is meglátni a szeretetet, senki sem fog ártani nekünk. A félelem leküzdésére is a szeretet a legjobb megoldás.

4. Isten egyenlő a Bölcsességgel
A bennünk lévő Isten egyfolytában a Bölcsességre int, hogy figyeljünk oda az életünkre. Az Univerzumban minden pozitív, bölcs gondolat azért születik, hogy a világ egy jobb hellyé váljon. A mi Istenünk bölcs, képes a jó irányba terelni az életünket. Emlékezzünk arra, hogy Isten mindennél jobban szeret minket, és képes arra, hogy velünk együtt megoldja a gondokat, nehézségeket. Ha bármilyen probléma adódik az életünkben, gondoljunk arra, hogy Isten bölcs, és eljön a megvilágosodás.

5. Isten egyenlő a Szellemmel
Isten saját szellemi erejét a mi szolgálatunkba állítja, és megerősít abban, hogy egyediek, különlegesek vagyunk. Úgy is mondhatnánk, hogy Isteniek vagyunk. A drámai helyzetekben jusson eszünkbe, hogy Isten egyfolytában támogat bennünket, és sohasem hagy magunkra.

6. Isten egyenlő a Lélekkel
A lelkünket semmi sem tudja elpusztítani, ez ne felejtsük el. A lélek nem sérül meg, nem öregszik, nem fárad el. Nem ítélkezik, nem csalódik, mert nem az anyagi világ része, mint a tárgyak, amelyek állandóan átalakulnak, tönkremennek, megújulnak. Így minden ami lelki eredetű, az Istentől származik. Ha képesek vagyunk megfejteni lelki eredetű problémáinkat, akkor helyre tudjuk hozni önmagunkat.

7. Isten egyenlő a tökéletes Harmóniával
Az Isten a tökéletes Kiegyensúlyozottság megteremtője, hiszen ő sosem változik, egyfolytában a állapotára törekszik. Az imádságok segítenek abban, hogy létrejöjjön a belső kiegyensúlyozottság, ezért kérjük a bennünk lévő Teremtőt, hogy segítsen megvalósítani a tökéletes egyensúlyt az életünkben.

filantropikum




Share on pinterest
Pinterest
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn