A lélekelmélet szerint az embernek nem csak egy lehetősége van a fejlődésre és a teljes érettség elérésére, ugyanis mindannyian több életet élünk meg addig, ameddig ezt a szintet elérjük. A másik része pedig azt mondja, hogy a lelkünk életkora korántsem egyezik meg a biológiai életkorunkkal.
A lelkek korát az a fejlettségi szint határozza meg, amelyet addigi utazásaik során elértek. Azt tartják, hogy miután az ember keresztüljutott egyes szinteken, ezzel felszabadul és esélye nyílik visszatérni az egyetemes öntudathoz és a végtelenhez, elérve ezáltal a végső szabadságot. Bizonyos tanok ezt hívják „Nirvánának”, mások „édennek”, megint a többiek pedig „paradicsomnak”.
A lélek 5 kora
1. Újszülött lélek
Fő célja: életben maradni
Alapvető leckék: az életre való jogosultság, túlélés, halálozás, a létezés fizikai aspektusai
Korcsoport: 1-4 év
Tulajdonságok: tiszta, játékos, nem mesterkélt, elővigyázatos, gyermeteg, csoportfüggő.
Sokszor gondolják az ilyen emberekről a körülöttük élők, hogy megtagadják őket, hogy gyerekesek, ártatlanok az élet bonyolultságai előtt. Mivel hihetetlenül egyszerűen értelmezik az életet és őszinte magatartással vannak afelé, sokszor nehéznek találják a „civilizált élethez” való tartozás gyakorlatát. Ők jobban szeretik a családias hangulatot, a baráti társaságokat és a barátságos helyeket.
2. Gyerek lélek
Fő célja: tartozni valahová
Alapvető leckék: társadalmi struktúrák, előírások, szerepek, emberi kapcsolatok
Korcsoport: 4-13 év
Tulajdonságok: megfelelés, frigiditás, szerepek által való meghatározottság, abszolutizmus, fegyelmezettség, hagyományőrző, erős értékek.
Ezek az emberek szeretnek közreműködni bizonyos dolgokban, rendet és stabilitást teremteni az élet kaotikus, bizonytalan területein. A többiek szerénynek, frigidnek és tisztának tartják őket. A gyerek lélek hajlamos felettébb konzervatívnak lenni és előre meghatározott előírások szerint élni az életet. Hitüket és önérzetüket a társadalom, a morális rendszer vagy a hagyományos hitrendszer határozza meg.
3. Fiatal lélek
Fő célja: függetlenség
Alapvető leckék: személyiségfejlődés, szabad akarat, személyes megvalósítások
Korcsoport: 13-29 év
Tulajdonságok: ambiciózus, versenyképes, újító, vállalkozó, szabad, függetlenség, egocentrizmus, önkifejezés.
Ezek az egyének az „úgy csináljuk, ahogy én mondom, vagy nem csináljuk sehogy” politika szerint élik mindennapjaikat. A serdülőkhöz hasonlóan ők is próbálják keresni a függetlenséget, az anyagi javakat és a társadalmi státuszt. Alapjában véve ezek a személyek a változások ágensei, rengeteg aktuális társadalmi változásért felelősek. Mivel motiváltak és erősen összpontosítanak, könnyen „munkafüggőkké” válhatnak.
4. Felnőtt lélek
Fő célja: interperszonális kiegyensúlyozottság
Alapvető leckék: empátia, pszichológiai stabilitás, kölcsönösség, öntudat, kapcsolatok
Korcsoport: 29-55 év
Tulajdonságok: érzékenység, kíváncsi, diplomatikus, befelé forduló, együttműködő
Ők az életüknek abban a szakaszában járnak, amikor a társadalmi harmóniát és a pszichológiai egyensúlyt keresik. Ugyanakkor gyakran neurotikusnak, de körültekintőnek tartják őket. Belső világukra koncentrálva, egyfolytában harcolnak az élet egyszerűségeivel és komplexitásaival. A felnőtt lélek szabad, álmodó, és a kapcsolatok felé irányul. Számukra az élet célját nem az anyagai javak jelentik többé, hanem a megértés, az empátia és a bajtársiasság.
5. Idős lélek
Fő célja: lelki kiteljesedés
Alapvető leckék: nem ragaszkodni, autonómia, bölcs tanácsok, spirituális tudatosulás
Korcsoport: 56 felett
Tulajdonságok: magányos, spirituális, levált, filozófus, emberséges, fáradt, demotivált
A lélek 4 korszakának tanulmányozása után elérkeztünk az utolsóhoz, a bölcsesség lépcsőjéhez. A létezésnek ennél a pontjánál a fizikai kinézet fontossága egyre kevesebb szereppel bír. Mivel nyugodtak és filozofikus szemmel látják a világot, környezetük felé egyfolytában békés, bölcs hangulatot sugároznak. Az öreg lelkeknek az élet az összefüggések rendszere, a fő cél pedig eggyé válni mindazzal, ami létezik.
Egyed Zsuzsanna, filantropikum





