Miért ébredsz fel éjszakánként és mit tehetsz ellene? Ez a kínai biológiai óra mindent elárul

A kínai biológusok tartják, minden éjszakai időszak egy-egy szervünkhöz kapcsolódik, így attól függően, hogy mikor ébredünk fel, kideríthetjük, melyik testrészünkkel lehet gond a kínai biológiai óra szerint.

Először figyeld meg, melyik időintervallumban szoktál felébredni éjszaka:

21 órától 23 óráig

A 21:00 és 23:00 közötti időszak az endokrin és a nyirokrendszerhez kapcsolódik – mondják a kínaiak. Ezek a rendszerek ebben az időben a legaktívabbak. Ha nincsenek egyensúlyban, depressziósnak érezheted magad, és nehezebben alszol.

Ezen kívül a tünetek között előfordulhat hormonális egyensúlyhiány és pajzsmirigy-rendellenesség is. Jobb esti rutinra lehet szükséged, és ne feledd: legkésőbb 22:30-kor érdemes lefeküdni, hogy 11 órára már biztosan aludj, és kipihenten ébredj reggel.

23 órától hajnali 1 óráig

Ez az időszak az epehólyaghoz kapcsolódik. Ennek a szervnek a nem megfelelő működése bizonytalanságot, kiegyensúlyozatlanságot, rossz ítélőképességet, döntési nehézségeket, félénkséget és magas koleszterinszintet is okozhat. A szakértők azt javasolják, hogy akik ilyet tapasztalnak, kerüljék a cukros italokat és a transzzsírsavakat.

1:00 és 3:00 között

Ebben az időszakban a máj aktívabb – igyekszik méregteleníteni a szervezetet. Ha ilyenkor ébredsz fel, valószínűleg túl sok rossz szokásod lehet, beleértve a nem megfelelő ételek és italok fogyasztását, főleg ha ezeket éjszaka fogyasztod.

3:00 és 5:00 között

Ezekben az órákban a tüdő a legaktívabb. Ha gondok vannak ezzel a szervvel, szomorúságot, nehéz légzést vagy mellkasi fájdalmat tapasztalhatsz. Próbálj lefekvés előtt légzőgyakorlatokat végezni, vagy beszélgess egy barátoddal, esetleg a pszichológusoddal.

5:00 és 7:00 között

Ebben az időszakban a vastagbél működik a legaktívabban. Ha rendellenesség van, befelé fordulónak érezheted magad, vagy elakadhatsz bizonyos helyzetekben. Frusztrált lehetsz minden alkalommal, amikor megszólal az ébresztő. A kínaiak ilyenkor azt javasolják, hogy több rostot és vizet vigyél be az étrendedbe.

egyhelyen.info




Share on pinterest
Pinterest
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn