A japánok a leghosszabb életkort élik meg világszerte, ezt valószínűleg az egészséges táplálkozásnak, a kiegyensúlyozott életmódnak és a mértékletességnek köszönhetik. Ha egészséges és hosszú életet akarsz élni, akkor érdemes betartani az alábbi életmódbeli szokásokat, amelyeket a japánok alkalmaznak.
Kevés sót és olajat fogyasztanak
Egy olyan régióban végzett felmérésből, ahol az emberek felettébb hosszú ideig élnek, kiderült, hogy naponta csak 0, 9 gramm sót és egy evőkanálnyi olajat fogyasztanak.
Az edzőterem helyett az erdőben sétálnak
A japánok már teljesen kis} koruk óta gyakorolnak valamilyen fizikai aktivitást, sportolnak, de mindenekelőtt a legkedveltebb mozgásformájuk a séta.
“Sétálsz, beszélsz, gyakorolsz, mindez hozzásegít a közösséghez tartozás érzésének a kialakításához is” – állítják.
Mértékletes evés
Szakemberek szerint az evés elkezdésétől számítva 20 perc múlva az agy kialakítja a “jóllakottság” érzését. A titok a lassú és mértékletes evésben rejlik, mindent jól meg kell rágni.
A japánok úgy vélik, hogy azelőtt kell abbahagyni az evést, mielőtt úgy éreznéd, hogy egészen jóllaktál. Az sem baj, ha marad egy kevés még a tányéron, de arra vigyázz, hogy soha ne edd túl magad.
Kis adag étel
A mértékletesség következménye a kis adagok fogyasztása. Figyeld meg, milyen kis tányérjaik vannak a mienkhez képest. Valószínűleg érdemes lenne kipróbálni egy ilyen étkészletet, a szervezet egy idő után át fog állni erre az adagra.
Gőzfürdőzés
A meleg fürdők kimagaslóan egészségesek, és ezt a tényt a japánok teljesen ki is használják. Amikor csupán teheted, menj szaunába, gőzfürdőbe, termál fürdőbe, így egyszerűbben távoznak a szervezetből a felesleges anyagok, és erősebb lesz az immunrendszered. Ezenkívül sokféle illóolajat használnak, amelyek jótékony hatással vannak a szervezet egészére.
Teázás
A japánok egész életükben fogyasztanak különféle teákat, de a nagy kedvencük a matcha tea. Hatékonyan tisztítja a szervezetet, védelmet nyújt a megbetegedésekkel szemben, erősíti az immunrendszert, csökkenti a koleszterinszintet, és kiváló zsírégető.
Jó genetika
Tanulmányok alapján kiderült, hogy az egészséges életmódon, a mozgáson és a táplálkozáson túl a japánok genetikai öröksége is adott ahhoz, hogy akár 100 évig is éljenek.
Ikigai
A japánok felfogása az ikigai szerint működik. Pontos fordítás nincs rá, valami olyasmit takar, hogy az életben rejlő boldogság megtestesítése, amiért érdemes minden nap felébredni. Iki=élet, gai=érték.
Az ikigaiban való hit segít elérni egy jobb jövőt, akkor is, ha most épp nem érzed olyan túl jól magad. Minden apró öröm összességében egy teljesebb életet eredményez.
filantropikum