A makacsság egy olyan tulajdonság, amit nehezen lehet besorolni a jó vagy a rossz kategóriába. Azok, akik rendelkeznek vele, ügyesen a védelmére tudnak kelni, de ettől még nem lesz egyszerűbb velük szót érteni.
A követező csillagjegyeknek nem veleszületett tulajdonságuk a kompromisszum készség. Nézzük, hogy kik is ők!
Kos
Ha valamit bizonyítaniuk vagy védelmezniük kell, akkor kiállnak mellette az utolsó lélegzetvételükig. Érdekes viszont, hogy ha szerelembe esnek, maximálisan képesek megváltozni e tekintetben. Ebben a helyzetben hajlandóak hallgatni a párjukra és megfelelni az elvárásainak.
Skorpió
Szeretik, ha minden a tervek szerint alakul, a terv pedig természetesen tőlük kell, hogy származzon. Ha valaki bele akar rondítani ebbe a tökéletességbe, akkor azzal harcolni fognak a végsőkig. Jobb, ha félre állsz az útjából.
Bika
A szokások rabja tud lenni. Mindent a maga megszokott módján tesz és gondol és kifejezetten nehéz megváltoztatni a véleményét vagy a viselkedését. Soha nem fog feladni egy hőn szeretett szokást, csupán azért, mert valaki szerint máshogyan jobb lenne neki. Még akkor sem, ha tényekkel támasztja alá az érvelését az illető.
Vízöntő
A szabadságszerető jegy, akik soha nem fog kijönni azokkal, akik meg akarják szabni neki, hogy mit tegyen vagy, hogy milyen döntéseket hozzon. Ő aztán nem fog a többiek hóbortjainak behódolni, hiszen azzal a saját eredetisége felett mondana ki ítéletet.
Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!
tudasfaja. com