Most összeszedtük hogy melyik az a 6 csillagjegy, ami rendkívüli intelligenciával rendelkezik. Lesd meg, hátha a tiéd is közte van!
Szűz
A Szűz jegy szülötte azok közé a szerencsés emberek közé tartozik, aki imád elemezni, kutatni és felfedezni. Előszeretettel vizsgál grafikonokat, függvényeket, gyakran pedig úgy tűnhet, hogy lételeme a statisztika. Egy kívülálló számára ez a jegy olyannak tűnhet, mintha egy két lábon járó adatbázis lenne. Hihetetlenül jó memóriája van, bármikor képes emlékei legmélyéből azokat a dogokat összeszedni, amit más már rég elfelejtett.
Nyilas
Ennek a jegynek a szülöttei is valódi felfedezők, és igyekeznek egyfolytában széleskörűen bővíteni tudásukat, az összes létező dolgot magukba szippantani. Kiemelkedően lelkesek, ha valami új információval van dolguk. A Mérleggel ellentétben szívesen osztják meg másokkal tudásukat, akár érdekli az illetőt, akár nem. Nagyon szokatlan számukra a közöny, és nem bírják feldolgozni, ha valami valakit nem érdekel. Nagyon érdeklik a mélyebb témák: a filozófia vagy teológia, és szívesen is vitatkoznak erről.
Ikrek
Az Ikrek mondhatni az egyik legintelligensebb jegy közé tartozik. Szereti, ha más éles eszű emberekkel egy légtérben lehet. Hihetetlenül gyorsan pörög az agya, egyfolytában egy lépéssel előrébb jár, mint mi, és ezt egy baráti beszélgetésnél is ki lehet szúrni. Felettébb jól érzi magát az oktatási intézményekben, diákként nagyon jól teljesít, tanárként pedig temérdek értékes tudást tud átadni.
Bak
A Bak elképesztően célorientált, határozott elképzelése van egyes dolgokról. Nagyon gyakorlatias, éppen ezért hamar oldja meg a felmerülő problémákat. A Bakról nem igazán mondható el, hogy széles körű tudással rendelkezik, ő inkább egy dologra fókuszál, és azzal kapcsolatban mindent elsajátít. Elmondható, hogy viszont az, ami foglalkoztatja, arról senki más nem tud annyit, mint ő. Neki nem elég, hogy szellemi szinten sajátítsa el a dolgokat, fontos számára, hogy empirikusan is elsajátítsa.
Vízöntő
Egy valódi haladó szellem, akit lenyűgöznek a technológiai vívmányok. Nagyon imádja az újítást, az új gondolatokat, rendkívüli módon foglalkoztatja a jövő. Nemcsak elolvas egy könyvet, de szinte majdnem az egészet meg is jegyzi, amit saját ötleteivel kiegészítve alkalmanként meg is valósít. Nem az a típusú ember, akinek ha valamit elmondasz, el is hiszi. Mindennek utánanéz, és szeret saját maga megbizonyosodni arról, amit állítanak.
Mérleg
Ő nagyon konfliktuskerülő, nem szívesen áll bele egy vitába, inkább elfogadja más nézőpontját, még ha nem is ért vele egyet. Hihetetlenül fontos számára a szépség, ezért rengeteg energiát fektet abba, hogy egyfolytában jól nézzen ki. Nagyon szellemi beállítottságú ember, még ha látszólag nem is annak tűnik. Kevesen tudják róluk, de nem szeretnek villogni tudásukkal, inkább megtartják maguknak. Hihetetlenül hamar el tudnak sajátítani bármiből egy akadémiai szintű tudást.
erdekescikkek