A Cipőméret Teszt – Elképesztően Egyszerű!

A matematika egy olyan tudomány, amit szinte az élet bármely területén használhatunk. Nem csak arra alkalmas, hogy nagyságrendileg pontosan leírja a világunkat, de bizonyos dolgokat akár előre ki lehet számolni vele.

Sőt, még egyfajta érdekes “mágiára” is képesek lehetünk a matematika segítségével. Ma szeretnénk bemutatni nektek egy olyan érdekességet, ami mindenkit meglep, de működik. Aki kipróbálta, teljesen ledöbbent. Ez nagyon ijesztő, de van benne valami varázslatos, nem?

Ha a cipőméreted után teszel két nullát, kivonod belőle a születési éved és hozzáadod az aktuális évszámot, majd elolvasod az utolsó két számot, megkapod a jelenlegi korod.

Kipróbált számítás 100%-ban működik! Most lássuk, hogyan számoljuk ki:

– A cipőméretünk után tegyünk két nullát.

A kapott számból vonjuk ki a születési évünk dátumát. – Az eredményhez adjuk hozzá az aktuális év számát. – Olvassuk el a kapott számból az utolsó két számot, ez lesz az eredmény. Érdekes ugye?

Sokan, akik korábban először kipróbálták, először nem is akartak hinni a végeredménynek, és újra meg újra kipróbálták, tovább adták ismerőseiknek, barátoknak, de az eredmény mindig stimmelt. Írd meg kommentbe a végeredményt!

ui: Többen is írták hogy néha 1 évet tévedhet a teszt, ez részben igaz, azonban azt kell figyelembe venni hogy ebben az évben töltjük be az adott évjáratot. Például ha június 22.-én születtél, akkor csak június 23. -a után fog kijönni a pontos eredmény.




Share on pinterest
Pinterest
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn