Alvási Igény, Csillagjegy Alapján!

Javasolt megnézni, mint mond a csillagjegyünk az alvási szükségletekről, hiszen az asztrológia jól meghatározza a különféle személyiségjegyeket. Azért sem szabad a szükséges alvásmennyiségnél kevesebbet pihenni, mert nem csupán morcosak leszünk fáradtan, hanem könnyen az egészségünk láthatja kárát.

Mérleg: 8 óra
Ha valaki, akkor a Mérleg igazán imádja az alvást, amiért nem is lehet hibáztatni. Mivel kiemelkedően közösségi ember, tulajdonképpen az alvás az egyetlen olyan helyzet, amikor egyedül lehet a saját gondolataival és érzéseivel. Ez érzelmileg hihetetlenül kimerítő helyzet, így nem csoda, hogy minél jobban szereti elnyújtani a pihenést.

Skorpió: 7 óra
A csillagjegy szülöttei semmit sem vesznek félvállról. Ha alszanak, azt hihetetlenül mélyen teszik, rájuk mondják, hogy még az ágyúdörgés sem ébreszti fel őket. Nincs szükségük rengeteg alvásra, ám az olyan pihentető és frissítő, hogy néhány óra után is energiával telve ébrednek fel.

Nyilas: 9 óra
A Nyilasok tipikus éjjeli baglyok, egyszerűen képtelenek korán ágyba bújni. Emiatt sűrűn nehezen ébrednek reggel, és folyamatosan elkésnek a munkahelyükről. Szereti feszegetni a határait, kipróbálni mennyi ideig bírja alvás nélkül, azután pedig azt is, mennyi ideig bír aludni.

Bak: 6 óra
A csillagjegy szülöttei tudják, hogy nem az alvás az élet értelme, így akármennyire fáradtak is, ha munka van, nem pazarolják az időt alvásra. Az ideális alvásmennyiség 8-9 óra lenne számukra, ám ennyit szinte sosem alszanak, hiszen a munka rovására tennék.

Vízöntő: 7 óra
A Vízöntőknek szükségük van a tökéletes mennyiségű alvásra, hogy kiegyensúlyozottak legyenek. Hallgatnak a testükre, és nem az órához igazítják a lefekvés időpontját, hanem ahhoz, mennyire fáradtak. Az alvásban is szeretik a szabadságot.

Halak: 9 óra
A csillagjegy szülöttei igazi álmodozók, így számukra az alvás a legszentebb elfoglaltság. Ha nem aludhatnak eleget, napközben is csupán az álmodozásra képesek, nem figyelve a kötelességeikre.

Kos: 6, 5 óra
A Kosok azon szerencsések közé tartoznak, akiknek egyáltalán nincs nagy alvásigénye. De azt a kis alvást azonban szeretik háborítatlanul tölteni, hogy másnap képesek legyenek koncentrálni, energikusak legyenek, főleg, ha valamilyen fontos eseményre, találkozóra készülnek.

Bika: 7 óra
Földjegyként a Bikák könnyen pótolhatják az agyuk és testük számára szükséges energiát ételekből, testmozgásból és tiszta elhatározásból. Emiatt nem is hétalvók. Általában nem is kiváló alvók, így hihetetlenül fontosak számára az alvás körülményei, a nyugodt hálószoba, és hogy azt a kis alvással töltött időt zavartalanul tölthessék.

Ikrek: legalább 8 óra
A csillagjegy szülötteinek fontos az alvás, kiváló, ha este időben lefekszenek, főleg hétköznapokon. A folyton mozgásban lévő Ikrek sok energiát igényelnek, így ne vonják meg maguktól a pihenést.

Rák: 9 óra
A Rákok hihetetlenül érzékenyek, az őket ért érzelmi hatásokat alvás közben tudják legjobban feldolgozni. Az alvásminőségükre nagy hatással vannak a holdfázisok, a telihold könnyen megzavarhatja az éjszakájukat, így amikor csupán tudnak, dőljenek le egy kicsit.

Oroszlán: 6, 5 óra
A csillagjegy szülöttei imádják a napközbeni szunyókálást, és ettől még éjszaka is boldogan alszanak. Az Oroszlán hihetetlenül aktív jegy, így fontos is számára a kiadós pihenés. De nem kell félteni a zodiákus macskáit, nem hagynak ki egyszeri percet sem, ha lehetőségük adódik a pihenésre.

Szűz: 7 óra
Mindenkinél többet dolgoznak a Szűz jegyűek, ám cserébe elvárják, hogy mindenki tartsa tiszteletben az alvással töltött idejét. Bár nem szeretnek elvesztegetni rengeteg időt pihenéssel, megadják testüknek a szükséges pihenést, hiszen jól tudják, hogy anélkül nem tudnának olyan hatékonyan működni.

mariaclaire




Share on pinterest
Pinterest
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn