Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember a trópusokon, aki egy folyó mellett élt, amely esős évszakban gyakran megáradt. Ezért minden évben gátat épített, hogy megpróbálja megfékezni az árvizet, és megvédje otthonát. Minden évben nagy erőfeszítéseket tett, hogy nagyobb és erősebb gátat építsen, mert azt hitte, így jobban védve lesz az áradó folyótól. Egyik évben azonban az árvíz túl erős volt, és a gát átszakadt, szétszóródott darabjai pedig még nagyobb károkat okoztak, mintha soha nem is épített volna gátat. A férfi a lepusztult földjét látva rájött, hogy a természet irányítására tett kísérlete miatt még sebezhetőbbé vált annak kiszámíthatatlan erőivel szemben.
A történetben szereplő férfi azt hitte, hogy a gát megépítésével uralni tudja a természet erőit, és meg tudja védeni otthonát és tulajdonát az árvíztől. A természet irányítására tett kísérlete azonban valójában sokkal sebezhetőbbé tette őt, mert túlzottan a gátra hagyatkozott, és elhanyagolta az árvízzel szembeni egyéb stratégiákat, például a vízelvezető rendszer kialakítását vagy a homokzsákok elhelyezését. Emellett nem volt felkészülve arra a katasztrófára sem, ami a gát átszakadásával járna.
Ily módon az irányítás iránti vágya miatt kevésbé volt felkészülve a természet kiszámíthatatlan hatásaira. Itt láthatjuk, hogy mennyire hiábavaló lehet a kontrollálhatatlant irányítani. Soha nem tudhatjuk, hogy mi jön. Bármilyen jól gondoljuk is, hogy megerősítettük magunkat a jövőbeli csapásokkal szemben, a sors mindig váratlanul érhet minket. Sőt, minél több mindent próbálunk irányítani, annál kevésbé leszünk ellenállóak a szerencse szeszélyeivel szemben.
Az irányítás paradoxona azt mutatja, hogy minél jobban próbáljuk irányítani a külső körülményeket, annál kevésbé vagyunk urai a helyzetnek, mivel olyasmit próbálunk irányítani, amit nem tudunk. És így, annak következtében, hogy megpróbálunk kontrollt gyakorolni egy helyzet felett, az végül rosszabbra fordulhat. Bármennyire is logikátlanul és homályosan hangzik mindez, az irányítás paradoxona rávilágít az emberi irányítás korlátaira, és emlékeztet bennünket arra, hogy sok (ha nem a legtöbb) kísérletünk az univerzum irányítására hiábavaló, sőt, akár káros is lehet.
Mi az irányítás paradoxona? Hogyan működik? És mit tehetünk ellene?
Amikor megpróbáljuk irányítani az irányíthatatlant, akkor lényegében átadjuk a viselkedésünket és a boldogságunkat valami megbízhatatlan és irányíthatatlan dolognak. Engedjük, hogy ez a dolog befolyásolja a mentális állapotunkat, mert az irányítás iránti vágyunk gyakran szorongáshoz, stresszhez és frusztrációhoz vezet, ilyenkor gyakran tehetetlenséget érezhetünk, ha nem tudjuk irányítani a végkimenetelt. Más szóval, az irányítás iránti vágyunk a szenvedés forrásává válhat.
Amikor megpróbálunk valamit irányítani, akkor kötődünk hozzá; egy bizonyos irányba akarjuk terelni. Ha ez a külső dolog azt csinálja, amit mi akarunk, akkor boldogok vagyunk. De ha nem, akkor hajlamosak vagyunk frusztráltak és dühösek lenni. Tehát az a dolog, amit megpróbálunk irányítani, most már minket irányít, mivel mentális állapotunkat hozzácsatoltuk. Erre példa a gyermeknevelés. Minél inkább irányítani akarjuk őket, annál inkább ők irányítanak minket. A gyerekek kiszámíthatatlanok, és saját akarattal rendelkeznek, így rengeteg az olyan eset, amikor nem azt teszik, amit mi akarunk. Szörnyű életünk lesz, ha a hangulatunkat az ő szeszélyeikhez kötjük.
Ha megpróbáljuk irányítani az irányíthatatlant, akkor kemény menetnek nézünk elébe. Örökké frusztráltak leszünk mások tettei miatt; tele leszünk aggodalommal, hogy mi fog történni és mi nem, újra és újra elönt minket a bánat és a düh. Mégis, sok ember még mindig erősen vágyik az irányításra. Mintha e nélkül bizonytalannak, vagy talán kiszolgáltatottnak éreznék magukat a sors előtt. Így a körülöttük lévő világ irányítására tett kísérleteik olyan illúziót teremtenek, amely bármikor könnyen szétrobbanhat.
A biztonság iránti vágy és a bizonytalanság érzése ugyanaz a dolog. Ha visszatartjuk a lélegzetünket, elveszítjük a lélegzetünket. Lehetséges tehát, hogy az irányítás iránti vágyunk a bizonytalanságból fakad? És ha igen, miben vagyunk bizonytalanok? Talán azért, mert túlságosan ijesztő számunkra a gondolat, hogy nem tudjuk a külső világ gyakorlatilag minden aspektusát irányítani? És ha ez a helyzet, mit tehetünk ellene?
Úgy tűnik, hogy az irányítás iránti vágyunk valóban egy mögöttes bizonytalanságérzetből fakad. Félünk az ismeretlentől, a kiszámíthatatlantól és az élet ellenőrizhetetlen aspektusaitól. Ennek eredményeképpen megpróbáljuk a külső világot irányítani, és abba az illúzióba kapaszkodunk, hogy valahogy meg tudjuk védeni magunkat az élet okozta káosztól és bizonytalanságtól. De eközben gyakran figyelmen kívül hagyjuk azt a tényt, hogy az igazi biztonságot és lelki békét nem a külső világ irányításában találjuk meg, hanem inkább a belső rugalmasság és az élet kontrollálhatatlan természetének elfogadásában.
Semmi más nem hozhat békét, csak önmagad. Ha elfogadjuk az élet kiszámíthatatlanságának valóságát, ahelyett, hogy megpróbálnánk irányítani azt, az segíthet egy rugalmasabb gondolkodásmód kialakításában. Ha elfogadjuk, hogy az életnek vannak olyan aspektusai, amelyeket nem tudunk irányítani, akkor arra összpontosíthatunk, amit irányítani tudunk, például a gondolkodásunkra, érzelmeinkre és cselekedeteinkre.
Gyakrabban szenvedünk képzeletben, mint a valóságban. Tehát, ha felismerjük és elengedjük a képzelt irányítási vágyunkat, megszabadulhatunk a felesleges szenvedéstől és szorongástól. Ha megtanuljuk elfogadni az irányíthatatlant, megteremthetjük azt a biztonságot és lelki békét, amelyet az irányításra tett kísérleteinkkel próbálunk kikényszeríteni.
Ahelyett, hogy azon rágódnánk, amit nem tudunk irányítani, inkább a belső rugalmasság és alkalmazkodóképesség fejlesztésére összpontosíthatunk. Ehhez olyan gondolkodásmódot kell kialakítanunk, amely értékeli a rugalmasságot, a nyitottságot és a hajlandóságot arra, hogy szükség esetén irányt változtassunk.
Ahogy a híres svájci pszichoanalitikus, Carl Jung mondta: “Nem az vagyok, ami velem történt, hanem az, amivé válni akarok”.
Ha elfogadjuk az élet kiszámíthatatlan természetét, megtanulhatjuk elengedni az irányítás iránti vágyunkat, és helyette a sorsunk változtatásához szükséges belső erőnkre és bátorságunkra összpontosíthatunk.
Az önbizalomhiányunk nem a nehézségek következménye; a nehézségek a mi önbizalomhiányunkból erednek.
facts
