Itt van pár kérdés amit ha felteszel a párodnak, könnyedén felismerheted az előled eddig rejtett oldalát is!

1. Mit bántál meg a leginkább párkapcsolati téren?
A megbánás egy teljesen természetes emberi érzés és fejlődni lehet általa. Ha a párod azt mondja, hogy ő az égvilágon semmit nem bánt meg, akkor az azt jelenti, hogy valószínűleg soha nem volt elég figyelmes, nem tanult semmit a kapcsolataiból és narcisztikus hajlamai léteznek.

2. Próbáltál már bosszút állni valakin?
Valószínűleg mindannyian elfantáziáltunk róla, hogy az, aki bántott minket valaha, remélhetőleg visszakapja valamilyen formában, amit velünk tett. Emellett kellő érettséggel és bölcsességgel soha nem lépünk a cselekvés mezejére. Ha a párod úgy gondolja, hogy a bosszú helyénvaló dolog, akkor van okod aggodalomra.

3. Mi az a legapróbb dolog, ami képes felhúzni?
A lényeg nem is azon van, ami kiakasztja őt, hanem az, ahogyan viselkedik egy ilyen dühödt helyzetben. Nem kell, hogy érzelemmentes legyen az ember, de ha egyértelműen apró dolgok is képesek előhozni belőle a dühöngő őrültet, ott nagyobb a gond, mint azt engedni látszik.

4. Szakítottad már meg valaha a kapcsolatot baráttal? Ha igen, miért?
Fontos, hogy tudd, a történetnek csupán a felét ismered. Ezt figyelembe véve koncentrálj arra, hogyan beszél erről a volt barátról. Mi volt a kapcsolat megszakadásának oka? Csupán magát tünteti fel áldozatként vagy beismeri a saját hibáit is? Ritka az, hogy csupán az egyik fél a bűnös.

5. Mi miatt alakult ki a legnagyobb veszekedés a családodban?
Mivel a család a legfőbb alap egy ember életében, egy ilyen kérdés óriási betekintést enged abba, ki is ő valójában. Ha valaki szinte csupán arról mesél, hogyan szüntette meg a kapcsolatot másokkal és keltett bennük negatív érzést a büszkesége miatt, akkor nem biztos, hogy a megfelelő személlyel kezdesz.

6. Mi a legszörnyűbb dolog, amit valaha tettél?
Ez egy olyan kérdés, ahol nem is a sztori a legfontosabb, jóval inkább a reakció, amit a kérdés kivált. Valaki, akinek erős a sötét oldala, mondhatni felvillanyozva, büszkeséggel fog mesélni az esetről, míg ellenkező esetben egy jó érzésű embernek nehezére fog esni szégyen nélkül nyilatkozni.

7. Tanultál valamit az eddigi legrosszabb élményedből?
Itt a hangsúly a válasz tartalmán van. Amellett, hogy mit tanult, kiemelkedően fontos, hogy beismerje, valóban hibázott. Ehhez érett, őszinte személyiség szükségeltetik. Ha látja a hibáját, elismeri, és valóban igyekszik változtatni rajta, az nagyon jó. Ellenkező esetben nehéz sorsod lesz, ha mellette maradsz.




Share on pinterest
Pinterest
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn