Mandala rajzolás kezdőknek, lépésről lépésre

Tudtad, hogy a mandalák az idők kezdete óta jelen vannak, és segítenek eligazodni a belső világunkban? A következő cikk mindent kifejt, ami ezekkel a szent körökkel kapcsolatos.

Mindenütt jelen vannak, rejtélyesek és van egyfajta vonzerejük … de mik is valójában a mandalák?

A mandala az egyik legősibb és leguniverzálisabb szimbólum, amit az ember ismer. A mandala szanszkritul „kört” jelent, és a paleolitikus metszetektől kezdve a középkori alkímián át a tibeti buddhizmusig mindenhol megtalálható.

A legalapvetőbb szinten a mandalák a teljességet, az egységet és a harmóniát képviselik. Azonban minden mandalának egyedi jelentése van. Világszerte a mandalák a pszichológiai egyensúlytól (jungi pszichológia) és a kozmikus rendtől (taoizmus) kezdve a vallási hiedelmeken (kereszténység) át sok mindent megjelenítenek. Az analitikus pszichológia atyja, Carl Jung maga is rajzolt mandalákat, hogy segítse önmaga fejlődését.

Minden reggel felrajzolt egy kört a jegyzetfüzetébe, ami szerinte a pillanatnyi belső helyzetét tükrözte. Ahogy önéletrajzában írta: „Csak fokozatosan fedeztem fel, hogy mi a mandala… és ez az én, vagyis a személyiségem teljessége, ami, ha minden jól megy teljesen harmonikus”.

A mandala Jung-féle értelmezése azonban csak egy a sok közül. Tibetben például a buddhista mandalát meditációs segédeszközként készítik a buddhista szerzetesek.

Az iszlámban a mandalákat pusztán áhítati céllal készítik, a kelta pogányságban pedig a mandala a test, az elme és a szellem három világát jelképezi.

Nyilvánvaló, hogy jelentésüktől függetlenül a mandalák mindig is azt testesítették meg, ami szent és misztikus. Úgy tűnik, hogy kulturális vagy vallási kontextusunk ellenére a mandalák univerzális vonzerővel bírnak emberi pszichénk számára.

Hogyan rajzoljuk meg saját személyre szóló mandalánkat?

A mandala tudatosítása képes lehet megváltoztatni azt, ahogyan önmagunkat, bolygónkat, és talán még saját életcélunkat is látjuk. A saját mandala rajzolásának megtanulása mélyen magával ragadó, meditatív gyakorlat. Nemcsak a belső művészedet szabadítja fel, de a saját mandala értelmezésednek megalkotása mélyebb felismeréseket eredményezhet magáról az életről.

A saját mandala megtervezése gyönyörű módja annak, hogy belépjünk egy megváltozott tudatállapotba. Elérhető vele a jólét, a nyugalom, a tisztánlátás, az érzelmi stabilitás, a teljesség, a kreativitás és a bölcsesség megnövekedett érzése. A mandalákról azt is mondják, hogy sajátos rezgési energiát hordoznak.

Ezért a mentális, érzelmi, fizikai és spirituális egészség javítására használhatók. Mielőtt elkészítenéd a mandaládat, szükséged lesz néhány alapanyagra…

Egy darab papír vagy vizuális napló, ceruza, filctoll és radír
Ezen kívül jól jöhet, de nem szükséges: vonalzó, körző és szögmérő a körök és vonalak megrajzolásához (egyébként szabadkézzel is megrajzolhatod őket)
Ezen kívül szükséged lehet még a következőkre: színezőceruza, vízfesték vagy olajpasztell

Ha megvannak a kellékeid, kényelmesen helyezkedj el – keress egy csendes és zavartalan helyet, ahol ellazulhatsz.

Ha megzavarnak, az elvághatja a kreatív áramlást. Hozz létre egy célt – vagyis határozd meg hogy mi lesz a szándékod a mandaláddal. Egyszerűen csak a tudatalattid szeretnéd kifejezni, vagy van egy konkrétabb szándékod – például meditációs segédeszköz létrehozása.

Esetleg olyan érzéseket szeretnél kreatívan kifejezni, mint a harag, a szeretet vagy a hála? Rajzolj bármit, ami eszedbe jut, szabadon radírozható ólomceruzával. Esetleg használhatsz körzőt, szögmérőt és vonalzót … vagy szabad kézzel rajzold meg a terveid.

A mandalák a szimmetriáról szólnak, ezért segít, ha kettéosztod az oldaladat. Amit az egyik oldalra rajzolsz, azt rajzold a másikra is. Ez egyensúlyt teremt.

Fontos hogy amikor „mentális fecsegés” tör be az elmédbe, állj meg, lélegezz, és hagyd elmúlni.
Amint újra kapcsolatba kerültél a kreatív éneddel, folytathatod a rajzolást.

Ha befejezted a mandaládat, gondolkodhatsz azon, hogy kiszínezd. A különböző színeknek különböző jelentésük van, ezért válassz olyan színeket, amelyek rezonálnak a szándékoddal.

Íme néhány példa:
Sárga az öröm és boldogság
Narancs az önismeret és kreativitás
Piros az energia, a szenvedély és az erő
Rózsaszín a nőiesség, a szeretet és a szelídség
Lila a misztikum és a spiritualitás
Kék a gyógyulás és a béke Zöld a természet, a földhözragadtság és a kapcsolat
Fehér a tisztaság, az igazság és a tudatosság
Fekete az árnyékmunka és az erő

A legfontosabb, hogy a mandaládnak lélekemelőnek kell lennie. Ne törődj túlságosan azzal, hogy „helyesnek” vagy tökéletesen szimmetrikusnak tűnjön. Túl sokat használjuk analitikus baloldali agyunkat a mindennapi életben!

Hagyd, hogy a mandala művészeted szabadon áramoljon. Így sokkal jobban fogod élvezni az alkotást, és nem lesz maximalizmus vagy stressz forrása számodra.

A mandala jelentése kultúránként változik. Ami nyilvánvaló, hogy a szent kör az idők kezdete óta jelen van a természetben, a vallásos művészetben és a spirituális rituálékban.

A körök mindig is az egységet szimbolizálják, és így az igazság, a teljesség és az öröm mélyebb megértését ruházzák ránk.

Számodra mit jelent a mandala? Te mit fedeztél fel a segítségükkel? Írd meg hozzászólásban!




Share on pinterest
Pinterest
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn