Az Örebroi egyetem kutatói több mint 400 önkéntes személyen tesztelték a szemszín és az emberi karakter közötti összefüggést, felfedezték, hogy a szemek színének kialakulásáért ugyanazok a gének felelősek, amelyek a bal agyféltekét irányítják. Ezért van az, hogy a szemünk színe rengeteg mindent elárul a karakterünkről.
Dr. Anthony Fallone az Edinburghi egyetemen végzett kutatása során a következőket állapította meg: “A szem annyira összefügg az agyi idegekkel, hogy a szemen keresztül láthatjuk az agy működését. Ezért nem csoda, hogy a látás hihetetlenül fontos szerepet tölt be az agyműködésben. ”
Kék szeműek
A kék szeműek erős karakterű, nagy fizikai erőnléttel rendelkező személyek, lehet hogy a körülöttük élő emberek fel sem fogják ezt. Az emberek többsége nem igazán szívleli az ilyen típusú embereket, legalábbis addig amíg nem ismerik meg sikeresebben őket. Sokan úgy tekintik, hogy a kék szemű személy nem magabiztos és kissé szégyenlős, de ez nem igaz. 2006-ban egy német pszichológus csoport arra a következtetésre jutott, hogy a kék szemű gyerekek jóval óvatosabbak az új dolgokkal kapcsolatosan és jóval visszahúzódóbbak a velük egykorú gyerekeknél. A tudósok szerint a kék szemű emberek társaságban általában egoisták és agresszívek. A pittsburghi egyetem kutatói mindezek ellenére azt állítják, hogy a kék szemű asszonyok sikeresebben viselik a szülés fájdalmait, mint a sötét szemmel rendelkező asszonyok, és könnyebben átvészelik a szülés utáni depressziót is. Dr. Inna Belfer a pittsburghi egyetemről azt állítja, hogy a kék szemű emberek körében ritkán fordul elő depresszió.
Szürke szeműek
Csupán kis ember rendelkezik ilyen szemszínnel, tulajdonképpen ez a kék szemszín egyik változata. Az az ember akinek olyan színű szeme van mint amilyen a mellékelt fotón látható, kiegyensúlyozott, de kétszínű személyiséggel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy különféle módon tud viselkedni, egyfolytában az adott helyzetnek megfelelően. Hihetetlenül jól tudja leplezni az idegességét és állandóan változik, nem érdeklik a régi beidegződések. Egyszeri dolog amiből sohasem elég egy szürke szemű ember számára, az emberek véleménye. Túl rengeteget ad a többiek véleményére!
Arany szeműek
Azok az emberek akiknek barna szemük van lelkesek, eszes emberek, de a karakterüket a durvaság és a kitartás jellemzi. Megkülönböztető vonásuk, hogy hisznek magukban. A karlovi egyetem kutatói megállapították, hogy a barna szemű emberek tisztelettudóak a náluk idősebb személyekkel, a kapcsolatukat pedig a hűség és az érzékenység jellemzi. A Chronobiology International lap szerint végzett kutatások arra mutatnak rá, hogy a barna szemű emberek két órával kevesebbet alszanak mint a többiek, de ugyanakkor nekik a legnehezebb felébredniük.
Zöld szeműek
Az emberek többségének az a véleménye róluk, hogy vonzóak, csábítóak és hihetetlenül érdekes emberek. Az egyik kutatás eredménye szerint amely az Impulse című lapban volt publikálva, a zöldszemű asszonyok és férfiak is egyaránt csábítóak, kellemes velük társalogni és a munkahelyen is azt bizonyítják, hogy erősek és óvatosak. Dr. Hamadi Kallel szerint a zöldszemű emberek szeretik a csendet és elégedettek. Nekik könnyű átvészelni egy magányos időszakot, sőt sokszor ők választják a magányt és a csendet. Ezekre az emberekre jellemző a forrófejűség, kiszámíthatatlanság és a művészeti szakmák választása, akkor dolgoznak a legjobban amikor nyomás alatt vannak.
Fekete szeműek
A fekete szeműek született vezetőegyéniségek, kis embernél látni ezt a szemszínt, ezek az emberek általában zárkózottak. Annak a személynek akinek sötét színű szeme van, magas a melanin tartalom a szervezetében. A kutatások azt bizonyítják, hogy ezek az emberek kis alkoholt fogyasztanak (sokkal kevesebbet mint a világos szemű emberek) és általában sikeresek a sportban és az üzleti életben. A legmegfelelőbb sport a számukra a tenisz. És még valami: minél magasabb a melanin szint a vérben, annál gyorsabban működik az agy. Ez a szemszín igazolja az illető személy vezetőegyéniségét, csupán meg kell találni a belső erőt, hogy sikereket érjen el.
Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!
Bidista