A legelső Maori törzsek fő tevékenységét a földművelés jellemezte, ezután fokozatosan formálódtak át, a világszerte ismert harcos törzzsé. A kultúrájukra jellemző harci táncot, a ”hakat”, az asszonyok is gyakorolják.
Íme a Maori asztrológia!
A Maori esztendő neve a Maramataka, és hónapokra van osztva. A Marama szó jelentése a Maori nyelvben, úgy a Holdat, mint égitestet, mint a hónapokat is jelenti. Náluk, az év hónapjai, az ember és természet közötti szoros kapcsolatának kivetülése. Minden hónapot 1-1 csillaggal jelképeznek, az „ariki-vel”, mely az adott hónap vezércsillaga. A Maorik esetében az esztendő, június hónappal veszi kezdetét, amikor megjelenik a Matariki.
május – június: Pipiri
Ha ebben az időszakban születtél, akkor a te neved Pipiri. A Maorik számára, ez az időszak nem más, mint az ember és természet közötti szoros kapcsolat ünneplésének periódusa. Ezen időszakban képesek vagyunk belső erőnkkel a körülöttünk lévő természet megszelídítésére.
június – július: Hongongoi
Az ebben az időszakban születettek neve a Maori közösségben, a Hongongoi. Ebben az időszakban, az embereknek sikerül újra feléleszteni a tüzet saját szívükben, akárcsak a Maori harcosok tették. Ezen időszak szülötteire a nagy fokú kreativitás valamint az ellenállhatatlan vonzerő a jellemző.
július – augusztus: Here-turi-koka
Ebben az időszakban kezd a természet újjáéledni, akárcsak az emberek lelke. Ha ebben a periódusban születtél, akkor téged a nagyravágyás, és a bátorság jellemez.
augusztus – szeptember: Mahuru
Ebben az időszakban a Földet elárasztja a meleg, és a természetben újjáéled a növényzet. Ezen időszak szülötteinek személyiségét nagymértékben befolyásolja a pozitív ősenergia.
szeptember – október: Whiringa-a-nuku
Az ebben a hónapban születettek lelke, az új életre kelt természetet és állatvilágot ünnepli. Ezeket a személyeket az állatokhoz való szoros kötődés jellemzi.
október – november: Whiringa-a-rangi
Ez az időszak jelenti Új- Zélandon a nyarat, amikor az ember teljes mértékben visszanyeri testi és spirituális erejét, hogy aztán bátran használhassa a harcmezőkön.
november – december: Hakihea
Ha ezen időszak szülötte vagy, akkor a te lelked olyan vidám, akár a nyári időszak madárdala.
december – január: Kohi-tatea
Ezen időszak szülötteire a nagymértékű belső lelkierő és a sok, jobbnál-jobb ötlet a jellemző.
január – február: Hui-tanguru
Ez a periódus a nyári csillagok, vagyis a legbátrabb harcosok időszaka, akik erejüket és energiájukat a ragyogó csillagoktól nyerik.
február – március: Poutu-rangi
Ez az időszak a lelki fejlődés és a termények betakarításának időszaka. Ha ezen periódus szülötte vagy, akkor birtokolod a értelem energiáját, mely minden harcban szükséges.
március – április: Haratua
Ez az időszak a belső egyensúly megtalálásának és a pihenésnek az időszaka. A Maori harcosok ebben a helyzetben vezetik le harcos energiájukat és töltődnek fel a belső békével.
filantropikum