Nostradamus 2023-as Jóslatai

A francia asztrológus-csillagász Michel de Nostradame (ismertebb nevén Nostradamus) 6338 jóslatot írt, amelyek közül a legtöbb már bevált. Nézzük hogy mit jósol 2023-ra…

Gazdasági problémák és éhínség
A francia látnok a következő sorokat írta:
„A búzatábla olyan magasra fog emelkedni, hogy az ember megeszi majd társait,
mint a nap, a fej a ragyogó tengert keresi. A Fekete-tenger élő halai csak forrni fognak”

Az évi Nostradamus-előrejelzésből az éhínség sem marad ki, amit a látnok szerint egy gazdasági katasztrófa fog előidézni. A búzahiány, amiről a lázadást előrevetítő versben, a Második centúria 75. négysorosában szó van.

A marsi utazás tervének vége
A világ egyik leggazdagabb embere, Elon Musk merész kijelentéseket tett arról, hogy az emberiség mikor léphet végre a Marsra, ugyanis szerinte az űrkutatás történelmének második óriási ugrása már 2029-ben megtörténhet.

Nostradamus sorai azonban arra utalhatnak, hogy a vörös bolygó benépesítéséről szóló álmok mégsem válnak valóra, ugyanis a látnok azt írta, „a Mars fénye kialszik”.

Klímaproblémák
Nézzük, hogy az eddigieken túl mit mond Nostradamus 2023-ra, a jövendöléseire specializálódott szakértők szerint:

“Negyven évig nem lesz látható a szivárvány.
Negyven évig minden nap látható lesz.
A szikkadt föld egyre szárazabb lesz,
és amikor meglátják, nagy áradások lesznek.”

A Meteorológiai Világszervezet éves éghajlatváltozási jelentésében azzal világított rá a helyzet fontosságára, hogy az elmúlt 7 év minden idők legmelegebb időszaka volt; így nem csoda, hogy a tavalyi jóslatokat összegyűjtő listában is felbukkant ez a tétel. A Kárpát-medencében is rekord meleg volt idén augusztusban, konkrétan a 20. század eleje óta nem volt ilyen meleg a nyár utolsó hónapja.

Világrend változás
Nostradamus 2 nagyhatalom új szövetségét jövendöli egy erős és egy gyenge férfi, vagy akár egy férfi és egy női vezető között. A szövetség jó hatásai a jóslat alapján sajnálatos módon nem lesznek tartósak.




Share on pinterest
Pinterest
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn