Az asztrológus szakemberek szerint ez a csillagjegy a legbölcsebb a teljes zodiákusban…
Aki a Vízöntő csillagjegyben született, egyfolytában az igazság pártján áll, őszinte, józan gondolkodású, becsületes ember, akinek mindennél fontosabb a függetlenség, a szabadság. Csupán akkor tud igazán boldog lenni, ha szabadnak érezheti magát.
Első ránézésre kicsit mogorvának, szigorúnak, távolságtartónak tűnhet, de a lelke mélyén egy valódi melegszívű egyéniség, aki képes mindent megtenni a szeretteiért, mivel hihetetlenül segítőkész. Alapjáraton egy pozitív személyiség, aki szeret nevetni, szórakozni.
A Vízöntő személynek mindig célja van az életben, tudja, hogy mit akar megvalósítani, és gyakorta másokat is képes befolyásolni, mert erős meggyőző erővel rendelkezik.
– Remek pszichológus, szociális munkás válhat belőle, mindenkivel megtalálja a közös hangot, felettébb empatikus.
– Egyfolytában elmondja, hogy mit gondol, főként akkor, mikor kérdezik. Mindig tárgyilagosan szemléli a világot, erős kritikai gondolkodással rendelkezik.
– Szeret egyedül lenni, de akkor is örül, ha a legjobb barátja hívja fel, és megtárgyalhatja vele az élet nagy dolgait.
filantrópikum