A tudatalattiról az egyik legláthatóbb fizikai jellemző az, hogyan alszol, beleértve azt is, milyen a viszonyod a párnádhoz. Meg fogsz döbbenni a jellemzéseken.
Nézd meg, hogyan helyezkedik el az ágyban a párnád, rajta vagy vele alszol-e, majd olvasd el a hozzá tartozó leírást.
1. összegyűrve a fejed alatt
Minden este összegyúrod a párnádat, mintha egy vekni kenyeret dagasztanál? Ha rendszeresen így alszol az erős jellemre, ugyanakkor mélyen művészi öntudatlan személyiségre vall. Sok ötlet van a fejedben, és arra vársz, hogy mindegyiket ki tudd próbálni.
2. átölelve
Rengeteg ember nőtt úgy fel, hogy gyerekkorában plüssmackó vagy egyéb „vigasztaló” tárgy, kispárna volt a társa. Sokaknak még felnőtt korukban is hiányzik ez. Ha így, a párnát átölelve alszol arra több magyarázat is van. Egyrészt a tudatalattid keresi a kényelmet és visszavágyik a gyermekkori felelőtlen életbe.
Másrészt éppen az ellenkezője: az erős anyai ösztönöket is jelezheti, azaz, hogy van valaki az életedben, akinek szüksége van a szeretetedre és támogatásodra.
3. párnát a fejedre húzva
Azok, akik ráhúzzák a párnát a fejükre, fülükre, vélhetően keresnek valamit, ami hiányzik az életükben.
Ha nyugovóra térnek a puha párna segíti megnyugtatni őket, és nem érzik magukat olyan elveszettnek, mint aki egyedül hánykolódik a végtelen tengeren.
Ez egy jó módja annak, hogy kellemes álomba süllyedj, és végig gondold, mi az, amit keresel, mi kell ahhoz, hogy kiteljesedhessen a karriered, vagy mi az az egyéb dolog, amire vágysz.
Ha kitaláltad, mire van szükséged, az alvási pozíciód is más lesz.
4. párna nélkül
Ha minden este párna nélkül térsz nyugovóra és úgy is kelsz fel, vélhetően az egészséges életmód követője vagy.
Ugyanakkor tudatalattid másról is vall. Lehet, hogy követed az elvárt normákat és elvárásokat, de ha megvan rá a lehetőséged, szívesen hódolsz az ösztönös vágynak, a szabadságnak.
5. párna a nyak alá betekerve
Azok az emberek, akik a párnájukat becsavarják, tűrik a nyakuk alá általában nagyon szervezettek és hatékonyak, fontos számukra a napi ritmus, amiből nem szeretik, ha kizökkentik őket. Örömet találnak a napi rutinjukban, még a legapróbb részletekben is, mint a friss kávé illata vagy egy új hír a nagyvilágból. Ugyanakkor nem kedvelik a spontán, előre meg nem tervezett dolgokat, és íróznak a káosztól.
6. feltámasztott párna
Sűrűn alszol így? Akkor vélhetően az a fajta ember vagy, aki még alvás közben is kész az elkötelezettségre. Hiper éber és energetikus vagy, sok kreatív energia áramlik benned – nemcsak nappal, hanem éjszaka is. Számodra az alvás sokszor „időpocsékolás”, azért gyakran mész könyvvel a kezedben az ágyba, hogy a lehető legtöbb időt ébren töltsd, és általában korán kelsz.
7. feldobott elegyengetett párna
Sokan megigazítják a párnájukat, de ha ezt sokszor teszed, és még az éjszaka közepén is, akkor ezt környezeted, párod egyértelműen a szeszélyességnek, ingatagság tudja be. Pedig sokkalta mélyebb minőség van mögötte: az ambíció. Rendszeresen törekszel a nagyságra, még akkor is, ha már elérted a karriered csúcsát.
Ne köss kompromisszumot, ne félj váltani, hogy egy más területen is kipróbálhasd magad!
8. egyik karod a párna alatt
Ha így alszol, hihetetlenül empatikus és érzékeny személy vagy, aki mindig arra törekszik, hogy elérje, teljesítse azt, amit a körülötte élők kérnek tőle.
Aki így alszik, az rendszeresen próbálja megoldani a problémákat mások számára a nap folyamán.
erdekescikkek