Steve Jobs szerint ez a magas intelligencia legfőbb jele! Erre senki nem számított

Azt az elképzelést, miszerint az intelligencia a tanulásból, a memorizálásból és a tanult dolgok alkalmazásából ered, több értelmiségi is megdöntötte már a múltban.
 
Steve Jobs amerikai feltaláló és üzletember, az Apple társalapítója, szintén a hétköznapitól merőben eltérő nézeteket vallott arról, mit is jelent valójában az intelligencia.
 
Jobs 1982-ben, 26 éves korában az Academy of Achievement non-profit tanítási intézménynek adott inspiráló beszédében fogalmazta meg ezzel kapcsolatos elképzeléseit.
 
Míg a legtöbben úgy gondolnánk, hogy az intelligenciahányados közvetlenül összefügg azzal, hogy mennyire jó a memóriánk, Jobs szerint pusztán attól, hogy jól emlékszünk arra, amit megtanultunk, még nem leszünk intelligensek, és valami teljesen más az, ami igazán fontos ebben a tekintetben.
 
A számítástechnika egyik nagy úttörője úgy gondolta, okosnak lenni nem azt jelenti, hogy jó memóriánk van, hanem azt, hogy képesek vagyunk másképp gondolkodni, más nézőpontból megközelíteni a dolgokat, és egyedi összefüggéseket teremteni azok között.
 
Ezt egy szemléletes példával is érzékeltette: „Tegyük fel, hogy egy városban vagy, és körülbelül a 80. emeletről szemlélheted az egész várost, és miközben a többiek azt próbálják kitalálni, hogy juthatnak el A pontból B pontba, térképek böngészésével, te egyszerűen csak látod az egészet magad előtt. Olyan összefüggéseket tudsz létrehozni, amelyek nyilvánvalónak tűnnek, mert látod az egészet. ”
 
Az a képesség, hogy valaki képes összefüggéseket teremteni, Steve Jobs szerint nagyszerű innovátorrá teszi azokhoz képest, akik ragaszkodnak a nyilvánvaló perspektívákhoz. De ezeknek az összefüggéseknek egyedieknek kell lenniük ahhoz, hogy valóban hatékonyak legyenek.
 
„Szóval, amit tenned kell, az, hogy a megszokottól eltérő tapasztalatokat szerzel” – mutatott rá Jobs. Az emberek többsége például úgy gondolja, hogy a középoskola és főiskola jó eredményekkel való elvégzése a sikerhez vezető út, de Jobs hangsúlyozta, hogy nem feltétlenül ez az egyetlen, még ha ez is tűnik a legegyértelműbbnek.
 
Azokról az intelligens emberekről szólva, akiknek példaértékű élettapasztalataik voltak, Jobs azt mondta: „Sokféle tapasztalatuk volt, amelyekből merítve megpróbáltak megoldani egy problémát, vagy egy egyes dilemmát egyfajta egyedi módon megközelíteni. ”
 
Ugyanakkor arról is beszélt, hogy a jövő a fiatal nemzedékek kezében van, és ők a felelősek azért, hogy jobb hellyé tegyék a világot a következő generációk számára. Ezért fontosnak tartotta, hogy a fiatalok megértsék az intelligencia tényleges jelentését, kitörve az idejét múlt sztereotípiák korlátai közül.
 
Steve Jobs egy 1994-es interjúban azt is kifejtette, mennyire fontos, hogy merjünk segítséget kérni, amikor szükségünk van rá, és megértsük, hogy ez nem a gyengeség jele, hanem az a különbség, ami elválasztja az álmodozókat azoktól, akik valóban el is érik az álmaikat.
 
Elmondta, hogy ő maga egyfolytában megkapta a segítséget, amit kért, és cserébe igyekezett ő is ugyanezt megadni másoknak.
 
filantropikum




Share on pinterest
Pinterest
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn