Vannak olyan emberek, akiknek nem teher az egyedüllét, hihetetlenül jól feltalálják magukat akkor is, ha nincs mellettük egy társ, sőt, lehet, hogy még jobban is érzik magukat. Ez a 3 csillagjegy általában sokkalta jobban érzi magát társ nélkül, mint egy állandó párkapcsolatban…
Vízöntő
Független, és talpraesett személyiség, egyfolytában tudja, hogy mit akar, és megtesz mindent, hogy el is érje a céljait. Széles látókörű, kreatív, kicsit különc. Alkalmanként úgy érzi, hogy minden szabálynak felette áll, ami bizony nem tesz jót egy párkapcsolatban.
Hajlamos arra, hogy egészen elszigetelje magát az emberektől, minimálisra redukálja az ismerősei számát. Szinte “kötelességének” érzi, hogy más csináljon, mint az átlagos ember, és ezért sokan felfigyelnek rá.
Arra sem hajlandó, hogy egy hagyományosnak tartott párkapcsolatban, családi életben éljen. Fontos számára, hogy rengeteget legyen egyedül, hogy meg tudja őrizni a függetlenségét, pont ezért az is előfordulhat, hogy nem feltétlenül szeretne gyereket.
Ikrek
Egy igen sokrétű, és nyitott személyiség, de pont ezért gyakran hihetetlenül kiszámíthatatlan. Párkapcsolatban eléggé nehéz vele az élet, mert minden döntés előtt az jelenleg aktuális hangulata határoz.
Valószínűleg ezért is boldogul jobban szingliként, mint párkapcsolatban. Igen pörgős személyiség, körülötte állandóan kell történjen valami, mert különben nem érzi jól magát a bőrében. Néha vágyik a biztonságra, néha pedig szárnyaló szabadságra vágyik, pont ezért nagyon kiszámíthatatlan lenne vele az élet.
Szűz
Sokan úgy gondolják róla, hogy tipikus feleség, és háziasszony, viszont a látszat néha csal. Nem szabad valakit csak kívülről megítélni, viszont hűvös távolságtartása miatt igen nehéz lesz közelebbről megismerni.
Gyakran annyira feszült, és zárkózott, hogy lehetősége sincs komolyabb kapcsolatra, mert nem enged senkit közel magához. Egy párkapcsolatot eléggé fárasztónak érez, jobban tud érvényesülni egyedül, és nem szívesen hoz áldozatokat azért, hogy bonyolult személyiségét másokkal is elfogadtassa. Inkább visszavonul, és egyedül élvezi az életet.
tudasfaja