A Tao születési dátum alapú számmisztikája több 1000 éves múltra nyúlik vissza, a Ji Csingből ered. Ez egy olyan rendszer, ami az ősi kínai hagyományokra támaszkodva rámutat a számok és emberi sorsok összefüggéseire.
A Lo-Shu rendszer
A mítoszok szerint élt egy Hi nevű teknősbéka, s egy szép napon, mikor előjött a Lo nevű folyóból, a hátpáncélján különös, titokzatos jelek rajzolódtak ki. A régi bölcsek ezekből a jelekből a kozmosz törvényeit olvasták ki, a 8 alapkövet, amelyből összeállítható a tízezer dolog. Ez a “Hajnali Mennybolt” formáció mutatja be minden dolog térbeli elrendeződését Égen és Földön.
Lo-Shu teknős
Erre alapozva megalkották az Esti Mennybolt formációt, vagyis a Lo-Shut, ami a dolgok időbeli elrendeződésének sémája. A Lo-Shu az élet mindig folyamatban lévő, szüntelenül megújuló, az energia önmagába visszatérő örök ciklikusságát jelképezi.
Ezzel a Lo-Shu rendszerrel a számokat olyan képbe foglaljuk be, ami egy horoszkóphoz hasonlítható. Minden szektor egy-egy ablak az élet különböző tartományaira, mindegyik számmező egy életterületet képvisel.
Régen a szerzetesek a következőképpen jövendöltek: volt egy nagy tó a kolostoraiban, s aki a jövőjét meg akarta tudni, rámutatott egy teknősre. A szerzetesek a hátpáncélon levő jelekből meg tudták mondani, milyen jövő vár az illetőre.
A három embertípus – a Tao szerinti három életközpont
A Tao szerint három életközpont van, az embereket is három típusba sorolhatjuk. Az embereket fej-, szív- és has-emberre osztva felismerhetjük, hogy tudatalattink miként befolyásolja életünket, egészségünket.
Hogyan számoljunk? Születésünk napjának számjegyeit adjuk össze addig, míg egy számjegyet kapunk. Ha például valaki 29-én született, akkor a születésnapjának végső összege: 2 + 9 = 11 = 2, tehát az illető szív-ember.
Fej-ember: 5, 6, 7
Szív-ember: 2, 3, 4
Has-ember: 8, 9, 1
Fej-ember, mentális ember (5, 6, 7)
A fej-központ az önellátó és a mentális centrumot szabályozza, irányítóközpontja az agy . A fej-energia visszahúzódó természetű, és ennek megfelelően az ilyen emberek általában – és főképp konfliktushelyzetekben – hátrább lépnek egy lépéssel. Csak akkor cselekszenek, ha előbb mindent végiggondolnak, aztán pedig kifejezetten módszeresen haladnak előre. A központi idegrendszerük uralja őket, és elsősorban szem-emberek, akik ránézés alapján döntenek.
A rend és a kötelesség iránti érzékük messze meghaladja a has vagy a szív-emberekét. Viselkedésük általában elfogulatlan és tényszerű. Nem sok igénnyel lépnek fel, és teret engednek másoknak, miközben azon gondolkodnak, hogy függőségbe kerültek-e a kialakult helyezettől vagy sem. Vészhelyzetek során gyakran előfordul, hogy az ilyen emberek bután és inkorrekt módon viselkednek. Tiszta fejűnek, meggyőzőnek és okosnak mutatják magukat, pedig bensőjükben magukra hagyatottak és zavarodottak.
A fej-embereknek nem szabad a bennük lévő sok kételyt és részigazságot az életbe vetett hitté alakítaniuk, mert ilyenkor a kételyeik csak elhatalmasodnak rajtuk, még inkább csak önmagukban fognak bízni, és ezzel még magasabbra emelik a falakat maguk körül. A gondolkodásból a cselekvés felé, az elszigeteltségből a társadalom felé, a lépéseket tehát a szociális érzések útján kell megtenniük.
Szív-ember, társadalmi ember (2, 3, 4)
A szív-központ az érzelmi és a társadalmi központhoz kapcsolódik, energiaközpontja a szív, illetve a csecsemőmirigy. Az a fajta személyiség, aki együttérzően, barátságosan viszonyul a többi emberhez, fontos számára a gondoskodás. Saját érzelmeire nincs igazán rálátása, mert inkább a többiekkel törődik, mások érzelmeire és viselkedésére reagál, igyekszik elnyerni mások bizalmát vagy figyelmét. Szellemük középpontja a vérkeringésük, emiatt különösen hangsúlyozott náluk az ízlelőképesség.
A szív-embereknek lényeges a presztízs, a róluk alkotott kép – még akkor is, ha ez nem tudatosul bennük. Ennek pozitív oldala, hogy többnyire nagy fokú felelősségtudattal rendelkeznek, hajlamosak az alkalmazkodásra. Szeretnek okoskodni, sokszor tudni vélik, hogy másoknak mi a jó. Gondoskodásukat fokozottan élik ki, közben agresszív érzelmeiket elnyomják, illetve a jóság és a serénykedés kulisszái mögé rejtik. Kifelé többnyire magabiztosnak, boldognak és harmonikusnak mutatkoznak, de belül közben ügyetlennek, üresnek, szomorúnak és megalázottnak érzik magukat.
Mindenekelőtt azt kell megtanulniuk, hogy spirituális útjukon az első lépést csendben és egyedül tegyék meg, anélkül, hogy embertársaik figyelmét és dicséretét várnák érte. A szív-ember legjobb tanítómestere a saját teste, amelyhez többnyire sajátságos viszony fűzi őket. Ha eljutnak a testükhöz, akkor eljutnak a szívükhöz is – és azzal önmagukhoz. Életfeladatuk abban áll, hogy mindazt, amit remélnek és amit el akarnak érni, cselekedeteikkel valódi hitté és reménnyé emeljék.
Has-ember (8, 9, 1)
A has-központ a nemi és az ösztönös mozgáshoz, továbbá a cselekvéshez kapcsolódik. Főképp az emésztőrendszerük és a napfonatuk uralja őket. Leghangsúlyosabb érzékszervük a fülük és az orruk. Számukra az élet harctér, aréna, ahol naponta győzni kell. Az ilyen embereknek többnyire tudattalanul is a hatalom és a befolyás, illetve az igazságosság jár az eszükben. Tudniuk kell, hogy ki a főnök, őrzik a saját felségterületüket. A has-emberek erősek és jövőorientáltak. Akár tudnak róla, akár nem, az agresszióik irányítják őket, és általában (nyíltan vagy leplezve) agresszíven viselkednek. Félelmeiket önuralmuk mögé rejtik, és emiatt kívülről általában magabiztosnak és erősnek látszanak, noha belülről erkölcsi jellegű önkétségek kínozzák őket.
Szükségük van olyan meditációs módszerekre, amelyek révén azonosulni tudnak önmagukkal és a testükkel (Zen, Csi-Kung, harcművészetek).
Nehezükre esik azonban hűen követni valamilyen világos tervet. Ha rosszul alakul a sorsuk, többnyire önmagukat hibáztatják érte. Az ilyen embereket sokféle ösztön vezérli, ezért életüknek az az egyik feladata, hogy a sok szerelem között rátaláljanak az igazi nagy szerelemre.
Születésnap számok
Chian Zettnersan mester a hónap minden egyes napjához rendel egy leírást 1-31-ig. A rövid elemzés utat mutat önmagunkhoz, bemutatja velünk született képességeinket, személyiségfejlődésünk lehetőségeit, egyéniségünk erősségeit és gyengeségeit:
1: Energikus és önbizalommal telt személyiség vagy, született vezető típus. Akaraterőd rendíthetetlen, ami céltudatossággal párosítva egyenlő a siker zálogával. Egy vezéregyéniséghez híven komoly koncentrációs képességgel, alkotószellemmel és célratörő habitussal rendelkezel. Szerteágazó figyelmedet a monoton feladatok nem képesek lekötni, törekedj arra, hogy szellemi kvalitásodat és kreativitásodat megéld. Törekedj tudatosan a vezetői szerepre, de ne gázolj át másokon. Az érzelmeidet hajlamos vagy elrejteni, hiszen tévesen azt gondolod, hogy ez a gyengeség jele. Inkább hűvös és távolságtartó vagy, nem jellemző rád a közvetlen viselkedés.
2: Mély érzésű, barátságos, kedves és kissé önfeláldozó egyéniség vagy. Annyira zavar, ha a környezetedben valaki szenved, hogy azonnal a segítségére sietsz, ezzel azonban gyakran saját vágyaidat, céljaidat háttérbe szorítod. Azt szeretnéd, ha a környezetedben mindenki boldog lenne, de ez sajnos egy naiv vágy. Emiatt néha depresszióba is esel. El kell azonban fogadnod, hogy nem tudsz mindenkin segíteni. Bátran légy szerelmes és boldog, merd megélni az örömöt, és csak ezután, a maradék energiáidat ajánld fel másoknak. Sokkal kiegyensúlyozottabb személyiség leszel. A hangulatingadozásaid is csökkennek majd.
3: Rendíthetetlenül optimista, barátságos, barátkozó és rendkívül nyitott személyiség vagy. Érdekelnek az emberek, és mindenkivel kedves vagy. Éppen ezért igen közkedvelt is. Vidámságodnak és jó humorodnak köszönhetően felvidítasz bármilyen társaságot. Legnagyobb erényed azonban mind közül, hogy képes vagy minden szituációnak a jó oldalát nézni, így nem is nagyon jellemző rád a búslakodás. Általában jó kedélyű és elégedett vagy. Fontos azonban, hogy kreatív elméd és fantáziadús gondolatvilágod kifejezésre jusson. Ne hagyd parlagon heverni tehetséged, valósítsd meg a terveidet, az álmaidat. Bízz a szerencsédben és minden sikerül.
4: Jó gyakorlati érzékkel vagy megáldva, két lábbal állsz a földön. Szervezőkészséged és célorientált gondolkodásodnak köszönhetően általában megérzed a jó üzleti lehetőségeket. Pénzügyi dolgokban szerencsés vagy. Nem is tagadod, hogy milyen fontos szerepet játszik életedben a pénz. Egy azonban biztos: mindig csak és kizárólag a becsületes utat választod a pénz megszerzéséhez. Képes vagy kitartóan és keményen megdolgozni a sikerér, ami előbb vagy utóbb bekövetkezik az életedben. A legpozitívabb tulajdonságaid a lelkiismeretesség és az erős felelősségtudat. Egy kicsit lehetnél azonban néha rugalmasabb.
5: Izgalmas és érdekes egyéniség vagy, aki szereti kipróbálni magát a lehető legtöbb dologban. Ebből kifolyólag szétaprózódhatnak az energiáid, és egyszer csak azon veszed észre magad, hogy nem tartasz sehol. Meg kell tanulnod célokat kitűzni magad elé, és a célhoz vezető úton végigmenni. Ha folyton valami újdonság letérít az utadról, akkor sosem fogsz nagyobb sikereket elérni az életben. Rendkívül tehetséges vagy, de a sikerért mindenkinek meg kell dolgoznia. Szerencsédre mindig megtalálnak a jó lehetőségek, kiterjedt kapcsolatrendszerednek köszönhetően, csak meg kell tanulnod élni velük.
6: Te az a típus vagy, akinek nem kell könyvekből megtanulnia a pozitív gondolkodást. Született optimista vagy, ennek köszönhetően általában el is éred, amire vágysz. Képes vagy az álmaidat valóra váltani. Belső hited minden akadályt elhárít az utadból. Melegszívű és érzelmes vagy, harmonikusak az emberi kapcsolataid. Sokan szeretnek, mert mindenkihez van egy jó szavad egy használható tanácsod. Sikeres lehetsz művészi pályán, ahol megmutathatod a benned rejlő tehetséges, érzelmi gazdagságot. Érzelmileg igényled a pozitív megerősítéseket, szereted, ha dicsérnek, elismernek.
7: Misztikus, titokzatos és intuitív személyiség vagy, akit a környezete kissé talányosnak tarthat. Mivel nem értenek meg, hajlamos vagy magadba fordulni, bezárkózni. Jobban szeretsz egyedül lenni, a munkádban is mindent sajátos, egyedi módon csinálsz. Pszichikai érzékenységed miatt jobb is, ha egyedül dolgozol, így nem kell megbirkóznod a többiektől jövő impulzusáradattal, amit mások nem is érzékelnek, téged azonban nagyon lemerít. Kutatószellemednek köszönhetően igen nagy tudásra tehetsz szert, érdemes lenne előadásokat tartanod, vagy könyvet írnod. Oszd meg másokkal a tudásod!
8: Hihetetlen üzleti érzékkel vagy megáldva. Minden tulajdonsággal rendelkezel, amire az üzleti életben szükség van. Éles eszű vagy, jó a kommunikációs készséged, higgadt tudsz maradni a kínos helyzetekben is, célratörő, becsvágyó és a szó jó értelmében véve pénzéhes vagy. Ráadásul még szerencséd is van a pénzügyek terén, ezért az átlagnál merészebben vállalsz kockázatot. Egy kissé azonban stresszes típus vagy, belül gyakran feszült és aggodalmaktól terhes vagy. Félsz a veszteségtől és a bukástól. Ha azonban konstruktív vagy és kerülöd a fölösleges fényűzést, akkor nem kell aggódnod, nem lesznek különösebb anyagi gondjaid.
9: A „mindenki anyukája” típus vagy, akinél mindenki vigaszra, bátorításra talál. Akkora szíved van, hogy a barátaidon és családtagjaidon túl, a szomszédok a munkatársak de még a vad idegen emberek is beleférnek. Hihetetlen, mennyi energiád van, figyelmed és törődésed kifogyhatatlan. Sajnos segítőkészségeddel sokan visszaélnek. Akár pszichikai értelemben, akár anyagilag. Ha azonban ezt megérzed, mélységesen elkeseredsz. Szerencsére szellemi és spirituális potenciád kellőképpen nagy ahhoz, hogy túltedd magad a csalódásokon. A lelki érzékenységedet a mások problémájával való foglalkozáson túl a művészetekben is kiélheted.
10: Olyan vagy, mint egy energiabomba, aki folyton intézkedik, aktívan veti bele magát a hétköznapokba. Másoknak ez a tempó kissé fárasztó és gyors lehet, de neked ez a normális. Sok terhet veszel a válladra, mivel teljesítőképességed átlagon felüli. Egyszerre vagy képes megállni a helyed otthon és a munkahelyeden is. Néha úgy érezheted, hogy minden gond a te nyakadba szakad, mert környezeted megszokta, hogy úgyis elintézel mindent, egyedül is elboldogulsz. Ez így is van, de azért néha neked is jól esne egy kis támogatás. Merj segítséget kérni, és mutasd ki, ha elfáradtál.
11: Születésnapod száma úgynevezett „mesterszám”, ennek ellenére elképzeléseidet csak ritkán sikerül megvalósítanod. Ennek oka többek között nagy fokú érzékenységed. Rendkívül könnyen megbántódsz, és hajlamosak vagy visszahúzódni a csigaházadba, mihelyt nehézségekkel találod szembe magad. Gyakran úgy érzed, hogy bántanak mások, pedig szó sincs róla. Lelkileg meg kell erősödnöd ahhoz, hogy sikeres légy. Tehetséges vagy és intuitív. Tehetséged kibontakoztatásához és a nagyobb sikerek eléréséhez érdemes feltétel nélkül rábíznod magad az intuícióidra.
12: Színes egyéniség vagy, nagy önérvényesítő potenciál lakozik benned. Szerteágazó tehetségedet képes vagy a lehető legjobban kiaknázni, értékes ötleteidet megvalósítani, képzelőerődet kreatív mederbe terelni. Érdeklődő és társasági ember vagy, sok barát vesz körül, akik mindenben támogatnak. Őszinteségedet mindenki nagyra becsüli benned, legalábbis addig a pontig, amíg szókimondásoddal nem bántasz meg másokat. Vigyázz a tapintatlansággal, mert ellenségeket szerezhetsz magadnak. Néha bölcsebb a hallgatás.
13: Szeretetre méltó, következetes, fegyelmezett vagy és kitartó, azonban hajlamos vagy elveszni a részletekben, és szem elől téveszteni a lényeget. Ennek ellenére jól elboldogulsz az életben, sikeres típus vagy. Bár csak akkor vagy igazán elemedben, ha harmonikus munkakörnyezetben dolgozhatsz. A konfliktusok megviselnek, a jó teljesítéshez lelki kiegyensúlyozottságra van szükséged. Alapvetően jól kijössz bárkivel, ha nem hátráltatnak a munkádban. Ha akadályoznak, akkor ingerlékennyé válsz, és igen kellemetlen modorban tudod kifejezni magad.
14: Érzelmes és kifejezetten intuitív típus vagy, profetikus hajlammal. Mivel érzékeny pszichikumodnak köszönhetően a világból többet érzékelsz, mint az átlag, lelkileg néha kimerülsz. Eléggé öntörvényű vagy, igazi szabad szellem, így nem viseled jól, ha megmondják, mit csinálj. A beosztotti lét tehát nem igazán neked való. Szellemi szabadúszóként vagy művészként azonban tökéletesen ki tudsz teljesedni. Feladatod megtalálni a szabadságvágy és az anyagi biztonság iránti igény között az egyensúlyt.
15: Művészi tehetség vagy jó az írói vénád és a pedagógiai érzéked. Igen szerencsés alkat vagy, aki képes bevonzani az életébe bármit, amire csak vágyik. A jó lehetőségek egyszerűen megtalálnak. Ösztönösen megérezd, merre menj, jó döntéseket hozol. Kedves együtt érző és megértő viselkedésed miatt az élet sok igaz baráttal ajándékoz meg. Vigyázz, hogy ne vállalj több terhet magadra, mint amennyivel meg tudsz birkózni. Művészi pályán kiemelkedő sikereket érhetsz el.
16: Intellektuális és kombinatív elme vagy, egy igazi kutatószellem, akit lenyűgöz a technika és a tudomány világa. Lelkileg azonban kissé visszafogott és magadnak való vagy. Nem igazán társasági ember. Belső gazdagságodat csak kevesen ismerhetik meg. Érzelmeidet is inkább elrejted, nehogy sérülés érjen. Minden téren zárkózott a viselkedésed. Kevés embert tudsz elfogadni, és inkább választod a magányt, mintsem egy rossz kapcsolatban szenvedj. Jól megvagy egyedül is, bár legbelül szeretetre vágysz te is.
17: Üzleti sikereket és pénzügyi nyereséget jelez ez a szám. Aki ezen a napon született, jó üzleti érzékkel van megáldva, és mindent sikerre visz, amibe csak belevág. Optimista vagy de egyben realista is. Határozottan és céltudatosan haladsz a céljaid felé vezető úton, te aztán mindig tudod, mit akarsz. Ez az öntudatosság nagy tervek valóra váltására is képessé tesz. Harcias vagy fáradhatatlan és lendületes. Nem tűröd az igazságtalanságot és ezt kifejezésre is juttatod. Törekszel a lelki békére, és a nyugodt életvitelre.
18: Olyan pályát választasz, ahol másokon segíthetsz, ugyanis született emberbarát vagy. Fejlett empátiával rendelkezel, együtt érző vagy, aki meghallja a másoktól jövő segélykiáltást. Szolgálatkész és segítőkész vagy, a bajbajutottak megmentője. Biztos, hogy lelki beállítottságod a szociális pályák valamelyikére kalauzol, legyen ez kórház, állat menhely, vagy bármilyen segítő szervezet. Csak akkor érzed jól magad a bőrödben, ha nap, mint nap tehetsz valamit másokért. Vigyázz, hogy ne a magánéleted kárára tedd mind ezt.
19: Erősen érzelmi beállítottságú vagy, sokszor kerekednek felül az érzelmeid a logikán. Mivel az érzelmek sajátja a hullámzás, hangulatodat is ez az ingadozás jellemzi. Próbálod mindezt néha leplezni, de nem megy valami jól. Érzelmeid az arcodra vannak írva. Kicsit szorongó és ingerlékeny is tudsz lenni, de csak, ha feszült vagy. Fontos számodra a változatosság, nem bírod, ha korlátok közé szorítanak. Becsületes és felelősségteljes vagy, és mindent megteszel azért, hogy jó életkörülményeket teremts önmagad és a családod számára.
20: Jó diplomáciai érzékkel rendelkezel, kifinomult stílusod, előkelő modorod megnyerő. Tapintatos vagy, de néha hajlamos vagy már-már túlzásba vinni a kedveskedést. Semmiféle konfrontációt nem szeretsz, ezért nem igen mered felvállalni a negatív véleményedet. A harmónia a legfontosabb dolog számodra, és nem szereted, ha bármi is megzavarja a lelki békédet. Legszívesebben kivonnád magad a mindennapokkal járó hajszából is. Jó az írói vénád, érdemes lenne kipróbálnod magad az újságírói pályán. Főleg szabadúszóként lenne neked testhezálló ez az életstílus.
21: Intelligens, szórakoztató, de kissé szeszélyes jellem vagy. Nehéz rajtad kiigazodni, és soha nem lehet előre kiszámítani, hogyan fogsz reagálni. Emiatt néhányan tartanak tőled, főleg, hogy olykor igen indulatos is tudsz lenni. Pedig távol áll tőled, hogy bárkit is megbánts, csak egyszerűen nehezen tudod uralni az érzelmeidet. Néha egészen apró dolgok is felidegesítenek. A kommunikációs készséged kimagasló, jó előadói vénád és színészi tehetséged van. A nyilvános szerepléstől sem riadsz meg.
22: A 22-es különös szám, a taoista szemléletben is mesterszámként tartják számon. Sokféle tehetséggel vagy megáldva, de ennek ellenére nem könnyű sors jutott neked. Intuícióiddal képes vagy előre megérezni dolgokat, így ha képes vagy a belső hangra figyelni, akkor sok kudarctól megóvhatod magad. Tehetséged szerteágazó, szereted kipróbálni magad minél több területen. Öntudatosságod néhány ember számára zavaró lehet, önbizalmadnak köszönheted, hogy kimagasló sikereket érsz el az életben.
23: Inkább intellektuális beállítottságú vagy, mint érzelmi. Talán éppen ezért több barátod van a másik nem képviselői, mint a sajátod között. Az ő társaságukban érzed jól magad. Céljaidat szereted rendkívül kacskaringós utakon megközelíteni. Ez tipikusan rád jellemző. A szavaidnak igen erős hatása van másokra nézve. Ha megbánt valaki, olyat szúrsz vissza, amit az illető élete végéig megemleget. Nagyon durva tudsz lenni, de kizárólag csak akkor, ha megbántva érzed magad. Egyébként igen barátságos, érzékeny, segítőkész, és megértő ember vagy.
24: Képes vagy azt az utat megtalálni, ami a boldogsághoz vezet. Szerencsés vagy, mert olyan munkád van, amiben örömödet leled. Gyakran a hobbid válik hivatásoddá. Rendkívül érzékeny vagy, képes vagy mások legfinomabb rezdülését is érzékelni, és mindent megteszel, hogy a környezetedben élők jól érezzék magukat. A párkapcsolatban is törekszel a harmóniára. Kiegyensúlyozottságod jó hatással van másokra. Sokan tisztelnek és felnéznek rád. Vigyázz, hogy ne vállalj magadra több felelősséget a kelleténél.
25: Nagyon érzékeny lelkű vagy, és igen sérülékeny. Konfliktus esetén is inkább félrehúzódsz, kerülöd az energiarabló helyzeteket. Nehezen tudsz megbirkózni negatív élményekkel, amelyek érnek. A sérelmeidet néha egész életen át magaddal cipeled. Éppen ezért rendkívül óvatos vagy mindenkivel, és nehezen engedsz közel magadhoz bárkit. A bizalmadért igen csak meg kell dolgozni, nem érdemelheti csak úgy ki bárki. Ha azonban megszeretsz valakit, igaz baráttá és hű társsá válsz.
26: Jó az üzleti érzéked, biztos, hogy valamilyen módon megtalálod a módját annak, hogy sok pénzhez juss. Nem biztos, hogy gyorsan, de kitartásodnak és céltudatosságodnak köszönhetően valamikor biztos beüt a nagy szerencse. Érzéked van ahhoz, hogy akár egy egyszerű ötletből is pénzt csinálj. Bár alapvetően nem vagy kreatív, inkább mások kósza ötleteit gondolod tovább. Minden esetre jó születési szám ahhoz, hogy magadhoz vonzd a pénzt, az embereket és mindent, amire a meggazdagodásra szükséged van.
27: Erős, nyugodt és határozott vagy, jó vezető típus. Lehet rád számítani, sokoldalú vagy, felelősségtudatod erős, és jól szervezel. Különösen vonzódsz az okkult tanokhoz, azonban vigyáznod kell a különféle hatásokkal, mert érzékeny pszichédet megzavarhatják ezek a hatások. Jól rálátsz az élet dolgaira, és ahogy egyre több tapasztalatot szerzel, jó tanácsadó lehet belőled, aki másoknak segít. Felismered a probléma gyökerét és képes vagy meglelni a megoldáshoz vezető utat. Sok szerencsés véletlen övezi utadat, de vigyázz az irigyekkel!
28: Öntörvényű vagy, független és szabadságszerető. Csak akkor vagy boldog, ha a saját magad ura lehetsz, ezért törekszel arra, hogy saját vállalkozást irányíthass, és ezért hajlandó vagy akár komoly áldozatokat is hozni. Jó érzékkel tudsz felfuttatni bármilyen vállalkozást, a vezetői szerepkör neked való. Még vesztes helyzetből is nyerő pozíciót tudsz kihozni. Amibe csak belekezdesz, az játszva sikerül. Hajlamos vagy a problémák elől néha ábrándozásba menekülni, pedig ha összeszeded az erőd, az akadályokat mindig képes vagy legyőzni.
29: Szélsőségekre hajlamos egyéniség vagy, és a sorsod is ennek megfelelően igen nagy változásokat mutat. Lesznek nagyon jó periódusok, de megtapasztalod azt is, milyen a padlón lenni. Ettől azonban csak erősebbé válik a személyiséged, és amint megtalálod a helyes irányt, minden jóra fordul. Olyan képességekkel rendelkezel, ami mások fölé emel, de sokáig nem veszel ezekről tudomást. Magasabb érzékeléseiddel kezdetben nem tudsz mit kezdeni. Meg kell tanulnod bízni abban, hogy amit érzékelsz, az egy magasabb valóság. Bízz a megérzéseidben!
30: Kissé alul motivált vagy, és kevés benned a hajtóerő. Ez pedig nem vezet sok jóra. Hajlamos vagy tehetségedet eltékozolni, hacsak nem találsz valakit, aki folyamatosan tettekre sarkall és motivál. Szíved szerint játékként fognád fel az életet és elkerülnél mindenféle kötelezettséget és felelősséget. Keresed a lehetőséget a színjátszásra, vagy más előadói pálya felé kacsingatsz, a lényeg, hogy színpadon állhass. Jó kommunikációs készségednek köszönhetően akár komikus, vagy humorista is válhat belőled. Azt azért idővel neked is meg kell tanulnod, hogy az élet nem habos torta.
31: Komoly felelősségtudattal rendelkezel, ami szükséges is lesz ahhoz, hogy legyőzd az életben adódó akadályokat. Képes vagy akár legalulról is felküzdeni magad. Nem vagy nagyravágyó, szépes lépésről, lépésre haladsz előre célod felé, amit többnyire el is érsz. Realitásérzéked segít abban, hogy reális célokat tűzzél ki magad elé. Nem szeretsz egyedül lenni, pedig nem könnyű veled együtt lenni. Hajlamos vagy a rigolyákra és az önfejűségre. Ötleteidre vigyázz, nehogy ellopják mások.
forrás: Chian Zettnersan Mester: A Tao numerológiája / eljunktudatosan.hu