Volt egyszer egy professzor, aki elment a bölcs zen mesterhez. Megkérte, hogy magyarázza el neki a zen jelentését.
Ekkor a mester csendben kitöltött egy csésze teát. A csésze már megtelt, de ő tovább töltött. A professzor ezt nem bírta tovább, ezért türelmetlenül megkérdezte a mestert: “Miért öntöd tovább, ha a csésze már tele van?”.
“Arra akarom felhívni a figyelmedet – mondta a mester -, hogy te is hasonlóképpen próbálod megérteni a zent, miközben az elméd tele van. Először is, ürítsd ki az elmédet az előítéletektől, mielőtt megpróbálod megérteni a zent.
Amikor az elméd üres, készen áll befogadni bármit. Nyitott mindenre. Egy kezdő elméjében sok lehetőség van; a szakértő elméjében kevés. Ahogy látod, a mindennapokban állandóan tele vagyunk előítéletekkel. Folyamatosan ítélkezünk, és megpróbáljuk a dolgokat, cselekedeteket, katasztrófákat egymáshoz viszonyítani.
De így nem lehet tudást elsajátítani. Az elmének üressé kell válnia hozzá. Nem szabad, hogy előítéleteink legyenek, és minden eseményt, minden szót, minden érzést olyannak kell látnunk, amilyen. Csak tartsd üresen az elmédet, és a szíved mindig tele lesz.
