Sokan inkább a kínai fokhagymát részesítik előnyben, hiszen az sokkal nagyobb, és könnyebb meghámozni is. Pedig, ha tudnák, hogy az már csak…
Sokan inkább a kínai fokhagymát részesítik előnyben, hiszen az sokkal nagyobb, és könnyebb meghámozni is. Pedig, ha tudnák, hogy az már csak formailag emlékeztet a fokhagymára, többé soha nem vennének.
A kínai fokhagyma bár jellegzetes ízzel rendelkezik, de nagyban vesztett gyógyhatásáról. Sőt, nagyon sok vegyi anyaggal kerül kapcsolatba, amíg eljut az asztalunkra.
Sajnos hazánkban már nagyon kevés helyen termesztenek fokhagymát, hiszen igen költséges. A szakemberek elmondása szerint egy hektár búza megművelése százezer forintba, míg egy hektár fokhagyma termesztése közel két millió forintba kerül.
Óvva intenek attól, hogy kínai fokhagymát vásároljunk, ugyanis egy 2014-es hivatalos kormányjelentésből kiderül, hogy Kínában nagyon magas a talajszennyezés. A kínai talaj tele van nehézfémekkel.
Hogyan különböztetjük meg a kínai fokhagymát a hazaitól?
- ha látszik a gyökere, vagy a szármaradványok, akkor biztosan hazai
- az importált fokhagyma sokkal könnyebb, mint a hazai
- a kínai tökéletes, egyforma nagyságú cikkek alkotják, a hazai kisebb, egyenlőtlenebb, gyakran rózsaszínes kívülről
- a hazai fokhagyma sokkal ízesebb, aromásabb