Ez a történet azoknak az embereknek szól, akik nem tudtak túllépni a múltban történt kudarcaikon. De miután elolvastad ezt a történetet, tudni fogod, hogy a valóságban minden ember a saját sorsának a megteremtője. Ez egy igaz történet, és a történet így szól…
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gurukul egy sűrű erdő közepén, amelyben sok diák tanult. Az ősi Indiában, szokás szerint a gyerekek sok éven át otthonuktól távol, a gurukulban tanultak. A tanár minden gyermeket egyenlőnek tekintett, és ugyanolyan oktatást biztosított nekik. Egy nap a mester tanította a diákokat, azonban figyelmes lett egyikükre, aki úgy nézett, mintha semmit sem értett volna.
A mester odament hozzá, és újra elmagyarázta neki, de a tanítvány a sokadik magyarázat után sem tudta megérteni. A mester hirtelen nagyon dühös lett, és megkérte a fiút, hogy mutassa meg a tenyerét. A fiú a tenyerét a mester elé tette. A mester ismerte a tenyérjóslást. Látva a tanítvány tenyerét, a mester így szólt: “Fiam, menj haza. Ne vesztegesd az idődet azzal, hogy a gurukulban maradsz”. A tanítvány megkérdezte: “Mester, miért mondod ezt?”. A mester így felelt: “Mert nincs a kezedben a tanulás irányvonala.”
Ekkor a mester odahívott egy másik tanítványt, és a kezét mutatva elkezdte mondani: “Látod, ez a tanulás vonala, és ez a vonal nem a te tenyereden van. Ne vesztegesd tehát az idődet, és menj haza. Ott más munkát végezhetsz, és békében élheted az életedet.” Ezt hallva a gyerek elővett a zsebéből egy kést, amivel fát vágott. Az éles késsel mély csíkot húzott a tenyerébe, ami vérezni kezdett. Aztán így szólt a mesteréhez: “Nézd, mester, tanulóvonalat csináltam a kezembe. Mondd csak, adsz nekem most már oktatást?”
A tanítvány elszántságát látva a mester meghatódott. Könnyek gyűltek a szemébe, és átölelte a tanítványt. Azt mondta: “Fiam, a világ semmilyen hatalma nem akadályozhat meg abban, hogy oktatásban részesülj, mert az elszántság és a kemény munka még a kéz vonalait is képes megváltoztatni.” A tanítványt a tanítómester megkérdezte, hogy mit akar.
Ez az kisfiú volt, aki később Maharishi Panini néven híres lett, aki megírta a világhírű indiai nyelvtankönyvét, az Ashtadhyayit.
Meglepő lenne számotokra, ha tudnátok, hogy még ennyi évszázad elteltével sem készült még ilyen kiváló és teljes nyelvtankönyv a világ egyetlen nyelvén sem. Ha a bölcs Panini azon a napon hallgatott volna mesterének szavaira, és hitt volna a keze nyomán írt sorokban, akkor talán a világ ma sem ismerte volna meg. De ahelyett, hogy a sorsában bízott volna, kitartó munkába fektette az energiáját, és fényessé tette a nevét a világban.
Most, hogy elolvastad ezt a történetet, még mindig hiszel abban, hogy a tenyereden lévő vonalak, vagy a sors felelős a sikeredért és a kudarcodért? Ha az élet a tenyér vonalaira támaszkodna, akkor talán a világ sok nagy embere nem jutott volna el oda, ahol ma van. Mert az elszántság és a kemény munka előtt még a szerencsétlenség is térdre ereszkedik. Akik elszántak és keményen dolgoznak, azok soha nem hagyatkoznak a sorsukra, ők azok a kivételes emberek, akik megteremtik a saját sorsukat.
Ezért, valahányszor kudarccal szembesülsz az életedben, ne átkozd meg a sorsodat, hanem emlékezz arra, hogy elszántsággal és kemény munkával bármikor megteremtheted a saját sorsodat.