Életmód

Ezért nem szabad két egymást követő napon ugyanazon a párnahuzaton aludni
Semmi sem képes olyan kellemes kényelemérzetet adni, mint egy friss és tiszta ágynemű. Eltekintve attól a megnyugtató érzéstől, amit a frissen húzott párnára tett fejünk

A mesterszakács mindig szódabikarbónát szór a húsra sütés előtt! Mióta elárulta a titkát, csak így csinálom
Mint mindannyian tudjuk, a hús akkor az igazi, ha lágy és ízletes. Egy mesterszakács pedig mutatott egy egyszerű trükköt, amivel ezt könnyen elérhetjük. Függetlenül attól,

Ezzel az egyszerű trükkel kóstolás nélkül megtudhatod hogy melyik dinnye lesz jó ízű
A görögdinnye egyértelműen az egyik legnépszerűbb gyümölcs a nyár folyamán, sok családban több tíz kilogrammot is elfogyasztanak belőle a szezon alatt. Nem meglepő, hogy amellett,

Miért ébredsz fel éjszakánként és mit tehetsz ellene? Ez a kínai biológiai óra mindent elárul
A kínai biológusok tartják, minden éjszakai időszak egy-egy szervünkhöz kapcsolódik, így attól függően, hogy mikor ébredünk fel, kideríthetjük, melyik testrészünkkel lehet gond a kínai biológiai

Megvárod amíg kihűl az étel mielőtt hűtőbe tennéd? Akkor hatalmas hibát követsz el
Sokaknál szokássá vált, hogy addig nem teszik be a hűtőbe a maradék ételt, amíg teljesen ki nem hűlt. Azt hiszik, a hirtelen hősokk ártani fog

Reggeli után szoktál fogat mosni? Ezért követsz el hatalmas hibát
Kétségtelen, hogy a fogmosás az egyik legfontosabb lépés a szájhigiéniában. Azonban, ha rosszkor csinálod, bizonyos esetekben nem hogy nem javítod a szájhigiénét, de akár ronthatod