Önismeret

A pillangó küzdelme – 2 perc elolvasni, de megváltoztatja a világról alkotott képed
Egyszer egy törődő férfi bebábozódott pillangót talált a kertjében. Odaült, és órákon át figyelte a bogarat, amint a gubó végén lévő kis lyukon keresztül próbálta

4 intő jel, hogy nem azt teszed, amit a szíved diktál!
Az élet különös, gyakran fordulatokkal van tele, egyik nap úgy érezhetjük, hogy mi vagyunk a világ legboldogabb emberei, másnap pedig képes összedőlni minden, úgy hogy

Konfuciusz 10 legfontosabb bölcsessége, ami emberek millióinak életét változtatta meg
Konfuciusz i. e. 551-től i. e. 479-ig élt Kína keleti területén, ő volt az emberiség valószínűleg legnagyobb filozófusa. Konfuciusz tanításairól úgy tartják, hogy egy új

Te hány éves vagy lelkileg? Ebből a lélekelméleti útmutatóból kiderítheted
A lélekelmélet szerint az embernek nem csak egy lehetősége van a fejlődésre és a teljes érettség elérésére, ugyanis mindannyian több életet élünk meg addig, ameddig

Szerény, bátor, vagy megfontolt személyiség vagy? Válassz 1 ösvényt, mindent elárul rólad
Az emberi tudat megfejtésével foglalkozó szakemberek szerint, az alapján hogy ki milyen ösvényt rajzol, kideríthető, milyen személyiség rejtőzik benne. Valljuk be, érdekesen hangzik, hiszen mindenki

7 dolog, amit csak az egyedüllétben tapasztalhatsz meg
Sokan úgy vélik, hogy az egyedüllét egyet jelent a magánnyal. De valójában ez nincs mindig így, hiszen az embernek alkalmanként szüksége van arra, hogy magában